Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

340

DR. VETÉSI JÓZSEF.

eszméje, aki minden mást teremtett, s akire ezek egytől- egyig vonatkoznak; egy föltétlenül tökéletes lényé, aki tiszta, akinek nincs kezdete és vége, akinek képe és hason- mása a lelkünk, s akinek, ha szabad mondanom, részei vagyunk, mint halhatatlan lelkek ? A tanulókon}7 s a tanú- lékonyságra kevésbbó hajló elme egyaránt fogékony benyo- másokra, amaz jókat, emez rossz benyomásokat vesz magába, azaz az elsőnek van meggyőződése, míg a másik romlott és makacs. A tanulékony elme tehát elfogadja az igaz vallást, míg a tanulékonyságra nem hajló gyenge elme vagy nem fogad el semmiféle vallást sem, vagy hamisat készít magá- nak; de az úgynevezett erős léleknek vagy nincs vallása, vagy készít ilyent magának; az erős lélek tehát a tulajdon- képeni gyenge elme.«

Ez az argumentum ad hominem még hatásosabbá válik a következőkben: »Ha a vallásban levő nagy és főn- séges dolgok zavarják meg és ejtik ámulatba az erős lelke- két, többé őket erős telkeknek nevezni nem lehet, hanem gyenge elméknek, aprólékos, kicsinyes szellemeknek, ha pedig ellenkezőleg visszataszítja őket az az alázatos és egy- szerű dolog, ami a vallásban van, akkor igazán erős lelkek, s erősebbek, mint annyi felvilágosult, emelkedett s nem kevésbbó hívő lelkű nagy férfiú, amilyenek voltak a nagy sz. Leók, Vazulok, Jeromosok és Ágostonok«.

Milyen ékesszólóan tudja ajánlani Labruyére e szent- atyákat olvasásra annak az elkényeztetett közönségnek, melyet a szépirodalom annyira elszoktatott komoly irodalmi művektől, s amely különösen a modern kaviáros és orosz halas irodalom mellett unottan teszi le a katholikus szép- irodalom termékeit. »Egyházatya! — írja — Egyházta- nító! Milyen nevek! Milyen szomorúság van az irataik- ban! milyen nézetek! milyen hideg áhitat s talán milyen unalmas scholastikus bölcselkedés! — mondják azok, akik sohasem olvasták őket. De milyen bámulat fogja el mind- azokat, akik fogalmat szereznek maguknak a szentatyák- ról, amely amattól, az igaztalantól annyira elüt, midőn munkáikban több finomságot, a fordulatoknak nagyobb