Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia
EGY XVII. SZÁZADBELI APOLOGIA. 337 nagy szerep jutott a vallásközöny terjesztésében, amely a merészeknél egyenesen hittagadássá változott. A malaszt és a megigazulás nagy kérdéseinek örökös felszínen tartásával, amelyről pedig nagyon bölcsen mondotta Loyola Ignác, hogy jobb rá nem gondolni, indokolatlan és visszataszító rigorismusával, amely egyenkint minden emberre nézve alkalmasnak tartotta erkölcsisóg és önsanyargatás dolga- ban a legmesszebbmenő követelményeket, az úgynevezett jezsuita-morálnak, mint lanyhának folytonos és igazságtalan vádolásával, a jansenismus elérte azt, hogy akadt nem egy gondolkozó, aki egyáltalán fölforgatott minden keresztény morált, és semmi sem kellett neki belőle. Emellett a jezsui- ták ellen irtó háborút folytatott, ahol csak tehette, amilyen eszközökhöz csak hozzá fért; gyengítette és aláásta Jézus társaságának befolyását, amelyre pedig olyan nagy szüksége volt az egyháznak és a keresztény vallásnak. Királyi mai- tressekkel és az ördöggel is szövetkezett a jansenismus a jezsuiták ellen, .e kor hitetlenei pedig rendkívül ügyesen kihasználták, s mikor már nem volt rá szükségük, akkor szemébe nevettek s részesítették ugyanolyan sorsban, mint az egyházat: a francia jansenismus el is tűnt nyom- talanul, s ez idő szerint már csak Hollandiában tengődik. Hiába ütötte rá Muliére Tartuffejében a képmutatás bélye- gét, mert ez a vígjáték nem az igazán vallásos embereket, nem a jezsuitákat gúnyolja, mint azt az irodalomtörténeti kutatás kiderítette, hanem a jansenistákat, s mégis mind e mai napig a par excellence hypokritát a hozzá nem értő átlagos művelt elem nem jansenistának, hanem jezsuitának nevezi. S hányán tudják ama művelt elemből, hogy kik voltak azok a jansenisták? Fenmaradt s őket túlélt legyő- zőiknek kell tehát nevükkel szolgálniok mindenféle fajta képmutatás számára. Vegyük még mindehhez azt, hogy az emberrel vele születik a lázadási ösztön, hogy az ember újságvágya mindig leküzdhetetlen, s így nem volt kor, mely e két alapvető tulajdonságnál fogva ne mutatott volna föl val- lásközönyöseket vagy hitetleneket. Ilyen volt tehát Lábruyére
