Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ or,TÁR. 283 Ezeket figyelembe véve most már tudjuk, hogy mi vezette Ábrahámot, amikor oltárait itt meg amott fölállította: vallásos lelke sugallatán kívül az ősapáitól személyesen átvett még ősrégibb hagyomány. A pátriárkáknak első és legfőbb gondolatjok az Isten volt, gondoskodásuk legfőbbje pedig az istenitisztelet és ennek hol és miként való elrendezése, ezt tették, ezt tani- tották, és a jámbor, méltó utódok az atyák tanító szava szerint cselekedtek. Kétségtelen tehát az, hogy Ábrahámnak az oltár körül végzett cselekedete egyszersmind tükre Sem, Noé 8 fölfelé a többi pátriárkák cselekedeteinek, amint Ábrahámtól lefelé az igaz hitet valló pátriárkáknál is ugyanazt tapasztaljuk, így tett fia Izsák, aki atyjával a Mórián építette a hitpróba oltárát; igy Jákob is, amikor Ézsau haragja elől futott, — ■a pusztában, az utóbb Bethelnek nevezett helynél történt csudás látomány után, de nem lévén módjában az, hogy a rendes, szokásos áldozatot bemutathassa, amit megtehetett, annyit mégis megtett: oltárrá avatta azt a követ, amelyen feje nyugodott akkor, amikor az Isten ott megjelent neki. Az oltároknak helyéül szolgált továbbá az olyan hely, ahol valami kiváló esemény történt. Ilyen az az oltár, amelyen Melchizedek mutatta be áldozatát, amikor a győzelmes Ábrahám elé ment vala. Ilyen Ábrahámnak az az oltára, amelyen akkor áldozott, amikor Abimelekkel meg- kötötte a békességes egyessóget. Ilyen Jákobnak ama oltára, amelyet akkor emelt, amikor Hámortól örökáron megvette Sálem környékét, ahol sátorait bókén fölvonhatta és oly sok viszontagságok után állandóan megtelepedhetett. Ily emlékjel volt egyszersmind az az oltár, amelyet Mózes emelt a Eafidim pusztában, ahol kiterjesztett karjai fényes hadi . győzelmet szereztek a zsidóknak. A törvényhozás idejétől kezdve azonban az oltároknak rendesen megállapított helye lett a szövetség sátorának közvetlen szomszédsága, ámbátor időnként még ekkor is fordultak elő esetek, amikor eltértek a törvónyszabta rendes helytől és másutt is állítottak föl oltárokat, mint Gedeon a cserfa alatt levő 19*

Next

/
Thumbnails
Contents