Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Kováts Sándor: A Tárkányi-féle magyar Szentírásról

HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK.

107

kivétel, mert halál után jut a gehennára). Ellenben sz. Lukács és sz. Pálnál, kik jobban tudtak görögül, az eredeti érte- lemben szerepel ow/w, Luk. XI. 34., tested szövétneke szemed, Luk. XII. 23., I. Cor. YI. 13., 19. k., de ők is néha a fenti Hebraismusba esnek. Luk. XVII. 37. Tárk., ahol a test (?) vagyon, oda gyűlnek a sasok is, Luk. XXIII. 52. Pilátushoz, méné és elkéré Jézus testét, Act. IX. 40. Tárk., és a testhez (?) fordulván mondá: Tabita, kelj föl. Hasonlókép használják a másik Hebraismust (tfa^ ׳= corpus: test) is, Luk. III. 6. és meglátja minden test (helyesebben: minden ember) az Isten Üdvözítőjét, Act. II. 30. (26.), testem reményben fog nyugodni, ellenben II. Cor. XII. 7., adatott nekem az én testem ösztöne, Gal. IV. 14., Eph. V. 29., Hebr. IX. 10., 13. Tehát még ezek is, bár sokkal jobban tudtak görögül, mégis elég sűrűn ők is Hebraismusokba estek.

Mint a zsidóban שפנ, úgy a bibliai görögben (pv/t! = lélekT amennyiben a test életelve, s azért néha = élet, amely érte- lemben igen gyakran használják, így Mát. II. 10. mortui sunt, qui quaerebant animam (vitam) pueri Tárk., meghaltak,, kik a gyermek élete ellen törtek, v. ö. Mát. XX. 28.. Márk.

X. 45., Luk. VI. 9. XII. 20., 23., Ján. XII. 25., Ap. cs. XX. 24., Rom. XVI. 4. stb. és: Xe solliciti sitis animae (vitae) vestrae, quid manducetis etc., Math. VI. 25. ef. •r Luc. XII. 22., Tárk., helyesen: ne aggódjatok éltetekről, és Márk. III. 4. dicit eis: licetne Sabbatis bene facere, an male ? animam (vitam) salvam facere, an perdere ? Tárk. éltet megmenteni vagy elveszteni, Ján. X. 11., a jó pásztor életét adja juhaiért, Mát. X. 39. qui perdit animam (vitam, martyrio) suam, inveniet eam (sc. vitam futuram), Tárk., ki. földi életét elveszti érettem, megtalálja azt (t. i. az örök életet).

Másik értelme nefes-nek s vele a </ v/t!-nek = ember, élő ember, emberegyed, tehát (pé/'l yov: anima mea = én, pl. Luk. I. 46. k. magnificat anima mea (én) Dominum, et exultavit spiritus meus (ón) in Deo salutari meo. — Az meg nagyon természetes, hogy az érzelmek, affectusok alanya a !y v/i! (nem a nvevya), Luk. II. 35., Ján. X. 24. stb., Mát.