Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Rézbányay József: A házasság szentsége

612 J)R. RÉZBÁNYA Y JÓZSEF. folytatni a házassági frigyet ? Az egyház válasza csak az lehe- ^ tett: menjen vissza keresztény férjéhez!1 Mindamellett a pápa. fontos okból, a körülményekhez képest, ez alól is fölmenthet. Sőt a pápák azon kötelem alól is fölmenthetik a keresztény házastársat: hogy nem keresztény házastársát ünnepélyesen fel- szólítsa a házassági elválás vagy a házasság folytatása kérdésé- nek eldöntésére; úgy, hogy ennek mellőzésével, egyszerűen új érvényes házasságot köthessenek. A magyar polg. törvényhozás a vallások egyenjogúsítását vagy felekezetelnséget kimondván, ezen házassági bontó aka- dályt a maga részéről elvetette. 44. §. 10. Rokonság. Cognatio. Már a római jog is elvetette, a természet törvényére támaszkodva, a közeli rokonok házasságát. Ugyanis a természet maga bizonyos válaszfalat von, a szemérem és •irtózat alakjában, a rokonok között. Ezt a válaszfalat rontja le a közeli rokonok között kötött házasság. Azonkivül, sz. Ágoston szerint,2 az a feladata is van a házasságnak, hogy az egymástól távol álló egyéneket a szeretet kötelékével egyesítse. Minél fogva soha sem tartatott észszerűnek, hogy azok egyesüljenek a házasság legbensöbb köteléke folytán, akik a vérség vagy sógorság kötelékének erejénél fogva már úgyis egymásra vannak utalva. Célszerűnek mutatkozott ennél fogva az egyházban, hogy a házasság kötelékével egymásra külön- ben a vérség vagy sógorság viszonyánál fogva nem utalt egyének köttessenek együvé. Ez a rokonság házassági akadálya keletkezésének terme- szetes alapja. A rokonságnak három neme képez házassági bontó akadályt: a) a vérrokonság, b) a lelki rokonság, c) a polgári vagy törvényes rokonság. Mindezekkel az egyházjog bőven foglalkozik, azért csak a lényegre szorítkozunk. 45. §. a) A vérrokonság alatt értjük a vérbeli' származás folytán eredő természeti köteléket. Itt hármat kell megkülönböztetnünk : a) a törzset, akitől másik származik; 1 Vogl i. m. II. k.,133. §. a S. Aug. de civ. Dei. 1. 15. c. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents