Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában
580 HR. EHRHARH ALBERT. hogy felhívást intéz Ausztria és Magyarország püspökeihez,, hogy megnyerje őket az egiptomi koptok megtérítésének, akik- nek protectora az osztrák császár és magyar apostoli király. Figyelmen kívül liagy va e specialis felszólításokat, már magá- ban véve is világos, hogy az osztrák és magyar püspökök feladata, hogy a theologiai és általános keresztény feladat megoldását lehetségessé tegyék, megkezdjék, vezessék és támo- gassák, hogy új apostoli erőket nyerjenek meg a keleti missiók részére s azokra anyagilag többet áldozzanak. Mindnyájan bízunk bennük, hogy erélyesen és eredmónynyel fognak feladatukhoz látni, hogy létrejöjjön az a mű, amelyet mi az egyház alapítójának, az egész kereszténység örök főpap- jának és igazi atyjának műveként remélünk. Végre az általános keresztény feladat megoldására Ausztria és Magyarország egész népe van hivatva. Ezen fel- adat körvonalozása nem okoz nehézséget. Nem áll egyébből, mint imából, anyagi és szellemi áldozatból, az igazi kérész- tény élet minél tökéletesebb módon való megvalósítására irányuló törekvésből. A jó katholikus népet e feladat telje- sítésére nem most kell először felszólítani. Negyven éve működik már a Mária szeplőtelen fogantatásáról nevezett egylet, amelynek célja a Törökországban s a Keleten élő katholikusok támogatása, a katholikus egyház terjesztése és a görög egyesültek helyzetének javítása.00 Az egylet anyagi polémiát kerüljenek el. (»Altera alterius ritum . . . diligenter addiscat benevole interpretetur, ex aequo aestimet meritoque honore prose- quatur . . . Omni polemica disceptatione relegata, placido ac quieto stylo variae discrepantes opiniones dilucide explicentur ex textibus liturgicis et ex libris Sanctorum ipsius orientalis ecclesiae.«) 60 Az 1897. évről szóló jelentés kimutatása szerint (Bécs, 1898.) az adományokat Szerbiába, Romániába, Makedóniába, Görögországba, Albániába, Montenegróba, Trákiába, Konstantinápolyba, Ázsiába és Egiptomba küldték nagyrészt latin missió-intézetek részére, de rész- ben egyesülteknek is. Schnabl Károly dr., udvari tőkáplán, az egylet gondnoka és titkára, az egylet 40 éves működésének történetét készül megírni; Gruscha A. dr., bécsi bíboros hercegérsek ő eminentiája, nagyon ajánlja (1894. márczius 10-én kelt pásztorlevelébeu) az egylet támogatását, hogy az által hozzájáruljanak ahhoz, »hogy a katholikus érdekek dicséretre méltó védelme, amely évszázadok óta fűződik Ausz-