Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában
nem tudnak. Oroszország művelt köreinek elidegenedése az államegyháztól egyébként szükséges következménye a pap- ság szellemi alárendeltségének; e papságnak a jelen kultu- rális haladásában a lehető legkisebb része van, s azért nem is tud az új követelményeknek hatásosan eleget tenni. Orosz- országban a tapasztalat kettős tétele bizonyul igaznak, hogy t. i. az egyház olyan mértékben lesz meddővé, amily mór- tőkben a hatalom befolyása alá kerül, melynek nem szol- gálni van hivatva, hanem Isten nevében s az üdvösség érdekében parancsolni, és csak hogy a szabad, kultúrában erős és haladásra fogékony egyház lehet az emberiségnek mindenévé, míg a függő és tehetetlen nyűgnek tűnik fel előtte, melyet leráz magáról, mihelyt alkalma kerül rá. Nem kételkedem, hogy ennek öntudata annál inkább utat tör magának, minél jobban belejut az az ország a nemzet- közi érintkezés áramába. Kostantinápolyban, az orthodox görög patriárkátus székhelyén, s épen így Görögországban,34 hasonló törekvések mutatkoznak. Van ott egy világiakból alakult párt, mely határozottan csak a Rómával való egyesülésben látja a görög egyház üdvét, míg a hellén-párt az orosz gyámság• megszüntetésén fáradozik. A görögök elismerik a Nyugat felsőbbsógét a theologia terén s járnak is évenkint görög papok és szerzetesek Németországba, hogy a hittudomá- nyokban tovább képezzék magukat. Rendesen azonban a protestáns fakultásokat keresik fel, s ha az a szellem, mely ezek majd mindegyikén uralkodó, lényegében nagyon kevés■ közös vonást mutat is fel a görög egyházéval, mégis csak egész theologiai képzettségének föllendülését a Nyugat tudományával való érintkezésének köszönheti. A kathoiikus fakultások kerülése, tárgyilagosan tekintve a dolgot, telje- sen alaptalan, mert hisz azok nem térítésre szánt intézmé- nyék s bizonyára jogot formálhatnak az objektiv tudomá- nyosság jellegére. A görögök előítélete a kath. fakultásokkal szemben remélhetőleg szét fog foszlani. 31 Athénben 1895 óta megjelenik egy kath. lap, a »'Appovía«. Skassis Th. szerkesztésében, mely az unió művének szolgálatába állott. A KELETI EGYHÁZAK KÉRDÉSE. 543