Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában

A KELETI EGYHÁZAK KÉRDÉSE.

515

belelovalta a keletieket az egyházi különválásba. A kelet- római császár caesaropapismusa, melynek végső oka volta- képen abban van, hogy a császárok ugyan keresztények voltak, de a császárság eszméje nem lett kereszténynyé, és amely oly sok csapást vont a keleti egyházra: a keleti egy- házaknak a görög egyházaktól való elválásának okai közül épen nem tartozik a legcsekélyebbek közé.

Ez a szakadás azonban csak előjátéka volt egy másik, sokkal nagyobb jelentőségű szakadásnak, mely a régi Róma s az új Róma — Constantinus alkotása — közt ment végbe.7

Már kezdettől fogva szemünkbe ötlik az egyház külső arculatában egy jelentékeny eltérés Kelet és Nyűgöt között. Ezt az eltérést a föld s a nép, a szellemi tehetségek és műveltségi fejlődés okozták. Már most mindaddig, amíg a keresztények első szeretete azon a magas fokon állott, amely- nek oly számos nyoma maradt fenn az első három század- ból: mindaddig nem lépett fel ez eltérés szétválasztó moz- zanat gyanánt. A negyedik században fordulat állt be. Kon- stantinápoly megalapításával új középpont keletkezett úgy a politikai, mint az egyházi továbbfejlődés számára, amely mindinkább ellentétes állást foglalt el Nyűgöt régi Rómá- jával szemben és egyszersmind az által, hogy benső szövet- ségre lépett Antiochiával s versenytársává lett Alexán- driának, háttérbe szorította Kelet előbbi súlypontjait. Ezt a lendületet, mely már a 381. évben Konstantinápolyban

7 Ezen elszakadásról terjedelmes irodalom létezik, mely egy- részt történeti, másrészt dogmatika-polemikai természetű. Az elsza- kadás történetére v. ö. különösen: Hefele, Conciliengeschiclite 4־, Freiburg, 1879; A. Pichler, Geschickte der kirchlichen Trennung zwischen dem Orient und Occident, München, 1864—1865, 2. köt.; J. Hergenröther, Photius, s. Lehen, s. Schriften und das griechische Schisma, Regensburg, 1867—1869, 2. köt. (részben Pichler ellen); A. 1\י Demetrakopulos, 'lotoixift tor o/io/uaxog xijg Xtxxiiv/.r.t ty./.k. ártó xijg ög&oőóSov fi.Xr!v1xT1g, Leipzig, 1867 (túlzó görög szempontból); Kattenbusch, Lehrbuch der vergi. Confessionskunde 1, Freiburg 1892, 73—124. old.; Duchesne, Églises séparées, Páris, 1896,163—227. old.; Pisani, A travers !’Orient, Paris (1897) 80. s köv. old.