Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában

I. ÉRTEKEZÉSEK. A KELETI EGYHÁZAK KÉRDÉSE ÉS AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG HIVATÁSA ENNEK MEGOLDÁSÁBAN.־ ELŐSZÓ. keleti egyházak kérdéséről szóló értekezésemet, melyet 1898. évi november hó 28-án Bécsben a »Leo-Gesell- schaft« VII. nagygyűlésén tartottam, kibővítve a nyíl- vánosság rendelkezésére bocsátom. Szükségesnek tartottam egyes pontokat behatóbban tárgyalni, mint azt egy beszéd keretében tehettem. Nem volt szándékom az egyházszakadás történetét adni, mindazáltal — vélem — szükséges volt mindazokat a szempontokat tekintetbe vennem, melyek a keleti egyházak kérdésével összefüggnek. Legfőkép azon kellett lennem, hogy hatásosab- ban nézzek szembe azzal az ellenvetéssel, mely szerint az egyesülés reménye csak afféle utópia volna, mintha ellenhez- nék az emberiség fejlődésének természetes, történeti és társa- dalmi törvényeivel; épen ezért különös figyelemre méltattam úgy a szakadásnak, mint az egyesülés felé irányuló törek- 1 1 A jelen dolgozatot készséggel közlöm, egyrészt mert erre tekintélyes és előttem igen kedves helyről felszólítottak, másrészt mert szívesen hozzájárulok a kitűnő és'időszerű értekezés terjesztésé- hez. E dolgozat külön lenyomat alakjában is megjelenik. A szerk. 39 Hittudományi Folyóirat. 1900.

Next

/
Thumbnails
Contents