Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Kiss János: A katholikus tudomány

438 A KATHOLIKUS TUDOMÁNY.

alább valószínűtleneknek tüntet fel. túlságos szívósággal ragaszkodnak.

Mindenekelőtt a tudományt s a tudományos törekvést minden katholikusnak nagyra kell becsülnie.

Aristoteles Organonjában azt mondja, hogy a tudós állapota boldogabb, mint a keresőé és kutatóé, mert ő már birtokolja azt, amire emez csak fáradozva törekszik.

Lessing ellenben így nyilatkozik: »Nem az igazság, melyet birtokol, vagy melynek birtokában gondolja magát, teszi az ember értékét, hanem az őszinte fáradozás, melylyel az igazságot keresi. Mert nem a birtoklás, hanem az igaz- ság kutatása által fejlődnek ki erői, pedig ebben áll az ő mindig növekvő tökéletessége. A birtoklás renyhévé, nyu- godttá és felfuvalkodottá tesz. Ha Isten jobb kezében az igazságok összességét, baljában pedig csupán az igazság után való mindig éber ösztönt, melylyel az a föltétel járna, hogy mindig és örökre tévedésben maradok s azt mondaná: Válaszsz! én balját választanám és így szólnék: »Atyám, add ezt nekem, a tiszta igazság csak téged illet.« 1

Ma igen sokan Lessing' álláspontján vannak, a katho- likus egyház azonban az igazán megismert tárgyilagos igazságokra nézve ma is Aristotelesszel tart s ebben szent Pált követi, ki rosszalja azok eljárását, akik »mindig tanul- nak s az igazság ismeretére soha sem jutnak.« 2

Ámde túlozni itt sem szabad. Hálával és szilárd hittel kell fogadnunk az Istentől kinyilatkoztatott kész igazságo- kát, de nagyra, de igen nagyra kell becsülnünk azt a törek- vést is, hogy az emberi ész a természet összes titkaiba behatoljon, vagyis a tudományos törekvést.

Kempis Tamás Krisztus követéséről irt könyvében így nyilatkozik: »Többet ér az az alázatos pór, aki Isten- nek szolgál, mint a kevély bölcselő, aki Istent elhanyagolva, az ég forgását vizsgálja.« Hertling bárónak, a kiváló német katholikus tudósnak és politikusnak ifjú korában egy kiváló politikus azt mondotta, hogy jó volna ezt a mondást a német

1 Herling, id. mü, 55—56. oldal.

־ Tim. II. 3, 7.