Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Kiss János: A katholikus tudomány

436 A KATHOLIKUS TUDOMÁNY. ság elfogadása nem sérti senkinek tudományos szabadságát és függetlenségét. Eltérés csak ott lehet, ahol arról van szó, hogy valamely tétel igazság-e vagy nem. A mi tárgyunk- nál az a kérdés, tárgyilagos igazságoknak kell-e tartanunk a katholikus vallás isteni eredetét és összes tételeit ? És erre a kérdésre igennel kell felelnünk, mert hogy a katholikus vallás isteni kinyilatkoztatáson alapul, azt belső és külső érvek nyilván mutatják; belső érvek, a tan tökéletessége és magasztossága s külső érvek, isteni tettek, kivált csodák és jövendölések, melyek azt a nagy isteni üdvintézményt, melynek történetét az ó- és az újszövetség könyvei elbeszélik, folyton kisérik. Ennek következménye azután, hogy hitünk, melylyel a kinyilatkoztatást elfogad- juk, észszerű és alapos, sőt maga a kinyilatkoztatás szigo- ruan tudományos módszerrel tárgyalható. A vatikáni szent zsinat hitünk tudományosan észszerű voltát ilykép tanítja: »Hogy a mi hitbeli hódolatunk az észszel megegyező legyen, Isten a Szentlélek belső segítségén (szent malasztján) kívül ki- nyilatkoztatásának külső bizonyítékaiban is részesített, isteni tetteket, első sorban csodákat és jövendöléseket tárván elénk, melyek mivel Isten mindenhatóságát és végtelen tudását nyíl- ván bizonyítják, az isteni kinyilatkoztatásnak legbizonyosabb és mindenki értelmiségének megfelelő bizonyítékai.« 1 Ámde kevés volna azt mondani, hogy a hit nem akadálya a tudó- mánynak, mert igaz tételeivel szépen megfér a tudomány tété- lei mellett; ennél sokkal többet kell a hitről tartanunk, mert a tudásra törekvőt segíti, tévedésektől megóvja s ismeretei- nek tárházát gazdagítja, mint ezt a vatikáni zsinat is hir- deti: »Az egyház távol attól, hogy az emberi művészetek és tudományok művelését gátolná, azt inkább többféle mó- dón pártolja és elősegíti. Mert t. i. azoknak az emberek életére kifolyó előnyeit ismeri és méltányolja, sőt nyilván vallja, hogy azok, amint Istentől a tudományok urától ered- nek, 11a helyesen kezeltetnek, kegyelme segélyével hozzá is vezetnek. Azt sem tiltja az egyház, - hogy e tudományok 1 Vatikáni zsinat, III. ülés, 3. fejezet.

Next

/
Thumbnails
Contents