Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Kiss János: A katholikus tudomány

A KATHOLIKUS TUDOMÁNY. 431 A középkorban csaknem kizárólag szerzetesek és világi papok képviselték a tudományosságot. Az egyház már az ó- és a középkorban minden rangú iskolákat: elemi-, közép- és főiskolákat létesített. A tudó- mányegyetemek is az eg}rháznak köszönik létüket. A budapesti kir. magyar tudományegyetemet is egy- házfő, a dicső emlékű Pázmány Péter bíboros főpap ala- pította. Ma is. az egyház igyekezóse folytán mindenfelé katho- likus főiskolák keletkeznek, ahol az összes tudományokat, a nekik sajátos módszerek alkalmazásával, művelik. Dicsőségesen uralkodó nagy pápánk, XIII. Leó, nem szűnik meg mindenfelé főiskolákat létesíteni, a tudományok ápolására. Ily világos tanítások és példák hatása alatt minden igaz katholikusnak nagyra kell becsülnie, ha a művelt katho- likus névre igényt tart, jobban mondva, ha tehetségei és körülményei engedik, ápolnia, művelnie kell a tudományt. Emellett azonban hódolatos hálával kell Istentől fogad- nunk az ismeretszerzés másik forrását, a kinyilatkoztatást s buzgó és törhetetlen hittel kell felkarolnunk Isten rend- kívüli úton közölt tanítását, mely midőn gyorsabban és biztosabban eljuttat minket oly isteniek ismeretére, melye- két épenséggel eszünk világánál is megismerheténk, egyúttal oly fenséges igazságokhoz is felemel, melyek a magára hagyott ész előtt mindörökre elrejtve maradnának. Már a Példabeszédek könyve int, hogy úgy a terme- szetes ismeretszerzési forráshoz a tudományhoz, mint a természetfölöttihez, a szent hithez hűen ragaszkodjunk: »Bírjad a bölcsességet, bírjad az okosságot; de eine feled- kezzél és el ne hajolj az ón szavam igéitől.« 1 A vatikáni szent zsinat az ismeretszerzés két forrását ily szavakkal tanítja: »A katholikus egyház mindenkor igaznak tartotta és tartja, hogy az ismereteknek nemcsak eredetre, hanem tárgyra nézve is két különböző osztálya 1 Példab. 4, 5.

Next

/
Thumbnails
Contents