Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Szánthó Géza: Az állami törvények kötelező ereje
AZ ÁLLAMI TÖKVÉNYEK KÖTELEZŐ EREJE. 341 megszegni azért, mert a törvényt vagy a törvényhozót kevésre becsüljük. Suarez ezen utóbbi felfogást követi és bőven részle- tezi nézetét. Szerinte a megvetés részint az értelemben, részint belső érzelemben, részint külső ténykedésben nyíl- vánulhat. A megvetés első faja, mely értelmi megvetésnek nevezhető, azon ítéletben áll, melynél fogva valamely sze- mélyt vagy dolgot kevesebbre becsülünk, mint amennyit ér. Megvetés az is, ha valamit kevesebbre becsülünk, mint más dolgot. Ha azonban a becslés a józan ész szabályait követi, nem lesz bűnös megvetés. (Azért ezen megvetés nem tartozik tárgyunkhoz, miután kizárólag bűnös megvetésről beszélünk.) A megvetés akkor bűnös, ha a becslés, csakis magát a személyt vagy a dolgot véve tekintetbe, annak méltóságát és minőségét illetőleg nem megfelelő. Az érzelmi megvetés nem egyéb, mint azt akarni, hogy valaki kevésre becsültessék és ezen kevésrebecsülóst másokban is felkel- teni. A tényben nyilvánuló megvetés mindaz, amit külső- leg teszünk azon szándékkal, hogy megmutassuk, hogy valakit semmire sem becsülünk, vagy azon szándékkal, hogy valakit mások is kevésre becsüljenek. A megvetés továbbá személyre vagy dologra vonatkozhatik. Ha a meg- vetés dolgokra vonatkozik, nem képez külön fajt a bűnből, sőt a kellő arányt megtartva, dicséretesen cselekszik az ember, ha a földi dolgokat megveti. Azért a megvetés ezen módja sem tartozik tárgyunkhoz. A megvetés minden más faját kizárva, csakis a sze- mélyre irányuló megvetés az, mely a bocsánatos törvény- szegest halálos bűnné teszi, még pedig azon felfogás követ- keztében, hogy a megvetés igazságtalanság. Minden ember- nek ugyanis kiváló joga van arra, hogy a kellő becsülésben részesüljön s hogy ennek megfelelően járjanak el vele szem- ben. A megvetés által tehát mások lényeges joga ellen cselekszünk, súlyos igazságtalanságot követünk el rajta; következőleg az ily megvetés a maga nemében halálos bűn. Természetesen nem materiális, hanem formális meg- vetésről beszélünk, midőn t. i. egyenest az a szándékunk, 29 Hittudományi Folyóirat. 1900.
