Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Szánthó Géza: Az állami törvények kötelező ereje
320 SZÁXTHÓ GÉZA. Némelyek tagadják, hogy erre az állami törvénynek hatalma volna, mert a polgári fölebbvalók hatalmát messze túlhaladja, hogy ily fokban parancsoljon és kötelezzen. Innen érthető azon tanításuk, hogy aki nem tartja meg az állam törvényeit, nem követ el halálos bűnt, kivéve ha ezt meg- vetésből teszi. Velük szemben azt állítjuk, hogy az állaprí törvény általában véve halálos bűn terhe alatt kötelezhet. Tenné- szetes, hogy egyes esetekben, minden egyes törvényben nincs meg ez a súlyos kötelező erő, hogy áthágása az örök büntetést vonná maga után. Hiszen a tételes isteni és a természeti törvény sem kötelez minden cselekedetben és minden anyagban ily szigorúan. A halálos kötelezettséghez két feltétel kívántatik: a törvény anyaga, tárgya részéről a képesség, fontosság, a tör- vényhozó részéről pedig a szándék. Ha a tárgy alkalmas és képes a halálos kötelezettségre, vagyis fontos s a törvény- hozó is akar ily súlyosan kötelezni, akkor az állami tör- vény halálos bűn terhe alatt kötelez. így tanít sz. Tamás és számos jogtudós.1 Az állami törvények ugyanis, mint bebizonyítottuk, lelkiismeretben köteleznek. Ezen lelkiismeretbeli kötelezett- ség magában foglalja így a bocsánatos mint halálos bűn terhe alatt kötelezettséget. Nincs ok, miért zarnók ki a halá- los kötelezettséget, érvet erre egyáltalában nem tudnak fel- hozni. Ellenkezőleg a természetes ész azt mondja, hogy az állami törvényeket, ha már lelkiismeretben köteleznek, csak- úgy kell megtartanunk, mint azon törvényt: »A szülőknek engedelmeskedni kell« vagy »Az Istennek tett ígéret megtar- tandó.« Valamint tehát »meg nem tartani a fogadalmat«, »nem engedelmeskedni a szülőknek« általában véve halálos bűn is lehet, úgy ez is »meg nem tartani az állami törvé- nyékét, vagy mi ugyanaz, nem engedelmeskedni a törvényes hatóságnak« általában véve halálos bűnné is válhatik. A törvényes elöljáróságnak hatalma ily szigoréi köte1 Laymann. Theologia moralis, lib. I. tract. IV. c. 14. 2.
