Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Irodalmi értesítő

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

295

A mű hiányos, amennyiben hiányzik belőle a Summa egész első részének fejtegetése, a II. rész prímája is hézagos, a III. rész tárgyalása sem teljes. Ennek oka az, mert Páz- mány Péternek nem volt ideje művének befejezésére. Epen- seggel nincs mit csodálni azon, hogy művét be nem fejezte, hanem inkább azon, hogy roppant elfoglaltsága mellett ennyit nyújthatott s kezdő tanár létére ily tökéletesen. Ugyanis amint 1597-ben Rómában elvégezte a hittudományt, Girácban tanulmányi felügyelő lett s 1601-ig a bölcselet- tudomány tanára volt, 1601-ben és 1602-ben Magyarország- ban hithirdetői működést fejtett ki, innen ismét G־rácba rendelték, hol 4 éven át, 33—37-ik életéveiben írta meg most szóban levő művét. Már ez időben is a tanításon kívül egyéb ügyek is igénybe vették figyelmét és szellemi erejét, később pedig teljes erejét Magyarország katholikus újjá- teremtésének nagy munkájára fordította. Hogy miként és mily eredmónynyel végezte ezt a munkát, igen találóan jelzi Breznay Béla dr., midőn mondja, hogy du Perron bíboros, saját vallomása szerint, vállalkozott a tévedők meg- győzésére, megtérítés végett azonban szalézi sz. Ferenchez utalta őket: »Si convinci hos (haereticos) cupitis, ad me perducite; at conversos si avetis, dirigite ad Franciscum de Sales Glenevensem episcopum« (Fleury, Cont. Hist. 1. 191., §. 45.), Pázmány Péter azonban meg is győzte s meg is térítette a máshitűeket s halálakor katholikusként hagyta el Magyarországot, melyet nagyrészt protestánsul talált, midőn tanulmányai végeztével Rómából hazatért.

Dacára körülményeinek, melyek a szorosan vett tudó- mányos irodalmi működésnek nem kedveztek, dacára az idő rövidségének, mely alatt a hittudományi tanári széken ült s a Theologia Scholasticát szerzetté, dacára hogy mint hittudományi tanár és író idő szerint kezdőnek tekintendő, műve nagy hittudományi tehetség, roppant tanulmány és érett ítélet gyümölcse s abban egyrészt igazolja mesterei, a nagy Bellar min és Vasquez ítéletét, akik ezt Írták az ő bizonyítványába: »Est ingenii boni et iudicii, nec minoris sapientiae, bene doctus«, másrészt ugyanazokat a mestereket