Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Szilvek Lajos: Magyarország és a kereszténység

MAGYARORSZÁG ÉS A KERESZTÉNYSÉG.

21

a mészárosok az osztó asztalokon (délen) szétvágják, szót- osztják a húst, aztán jönnek a sütemények (kalács), a feles- leget pedig haza vitték a gyermekeknek.

Az áldozat tárgya állattenyésztő néphez illőleg ló, ökör, juh, de mindig egyszínű. Leo császár is felemlíti, hogy őseink táborát nagy csapat jószág, lovak és teherhordó barmok követik, amelyek ételt és italt (kimisz) szolgáltattak a rengeteg tömegnek.

Amit Sz. László király törvénye eltilt, a tűzáldozás, mint népszokás a szentivánéji tűzünnepben mai nap is él a Dunán túl néhol a nép között.

Az említettek némi világot vetnek az emberáldozat kérdésére is őseinknél. Az őskor minden művelt és barbár népe mutatott be embert áldozat gyanánt az isteneknek, és még ma is föltalálható ez több afrikai vadnépnél. S mint- hogy a perzsák, szlávok és finnek is áldoztak embert, éppen nem lenne csodálni való, ha a szó szoros értelmében vett emberáldozatot eleinknél is meglelhetnék. Idővel ez természe- tesen oda módosult műveltebb nemzeteknél, hogy az ember- áldozat bemutatását vagy jelképileg markirozták csak, vagy pedig nagyobb veszély idején hadi foglyokat avagy rab- szolgákat öltek le áldozat gyanánt. Sok népnél az is kegye- letes vallás-nemzeti szokás vala, hogy kiválóbb nemzeti hősök temetkezése alkalmával a síron rabszolgákat áldoztak fel. Attila hún király sírja felett szolgákat öltek le; Bulcsu őseiért, miként a megölt Bulcsu és Lehel vezérekért a halotti tornál feláldozták a hadi foglyok egy részét. Jor- nandes és a régi krónikások felemlítik, hogy a hunok és a magyarok a kezökbe került első hadi foglyokat és azokat, akik mint elsők léptek be az elfoglalandó új hazába, engesztelésül feláldozták a had istenének, hogy a nemzet szerencsésen megalapíthassa új otthonát. Ipolyi (Álmos halála) vitatja, hogy a magyaroknál emberáldozatok is voltak szokásban; Toldy, Szalay, Kerékgyártó, Fraknói igyekeznek őseinket e szörnyű vád alól mentegetni, amit jórészt dicséretes, noha szükségtelen munkának tartunk Az Attila esetére vonatkozólag ugyan meg lehetne jegyezni,