Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Szilvek Lajos: Magyarország és a kereszténység

MAGYARORSZÁG ÉS A KERESZTÉNYSÉG.

13

amelyek az emberi méltóság utolérhetetlen dicsőségét képe- zik, az Isten és a felebaráti szeretetről, e népeket és társa- dalmat fentartó két égi erényről, halvány sejtelmük is alig vala, amint azt theologiájuk és a. népekkel való pusztítás- és zsákmányolásra célzó érintkezésük eléggé igazolja. Az előkelőség, a nagylelkű gavallérság ősi vonása fajunknak, és ennek a kalandozások korában is nem ritka nyomaira akadhatni; ámde az idegen népeket nem tekintették őseink felebarátaiknak, a kiknek életét, szabadságát, birtokát, állami függetlenségét szentnek kellene tartani. A magyar első sor- ban hadakozó, dicsőséget, uralkodást, kincseket szomjazó nemzet vala!; és hogy e sóvár, szűnni nem tudó vágyait kielégíthesse, élete célja, legfőbb ambitiója, napjait szabá- lyozó legfőbb ideálja a siker, a győzelem, a dicsőség, a haszon a harcok mezején. Az eszménykép, amelyet a ser- dűlő ifjúság elé követendő például felállít, az ősök vitéz- sége. A nemzeti hősök szinte félistenek. A harci dicsőség lefoglalja a nemzet egész lelkét: mitsem tisztelnek e foly- ton verekedő nép kebelében annyira, mint a nemzeti nagy hősöket, ami ezeknek még haláluk után is kijár és kultusz- cselekmény fokára emelkedik (ősök tisztelete); földi (zsák- mány, becsülés, előkelő állás) és mennyei jutalma (a legyő- zött szolgál a magyarnak a másvilágon) egyaránt ösztönzi mások emberi jogainak megrövidítésére; harcmoraj kellett a magyarnak mindenkoron, hogy viduljon élete, e nélkül vagy a rá való előkészület nélkül üresek, unalmasak voltak napjai. A nevelés foglalkozott ugyan azzal, hogy igazmon- dásra is tanítsa a gyermekeket, de lényegét mégis csak a nyargalás, a nyilazás képezte. És ezt a harcias szellemet minden ápolta őseinknél: a vallás, amely különös nimbust és jutalmat ígért a győzőnek; a gyakorlati élet, amely kiváló helyzetet biztosított számára a nemzet kebelében; a költészet, mivel a kobzos dala nélkül nem volt víg vagy szomorú összejövetelük, lakoma vagy tor sohasem; még a nő, az öldökléstől természetszerűleg visszariadó szerelem is, mivel a szépek is a hősöknek nyújtották első sorban a pálmát, és a leányrablás nyomába lépett tisztességes meg-