Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Rézbányay József: A házasság szentsége

A HÁZASSÁG SZENTSÉGE.

191

nős segélyezése. »Nem jó az embernek egyedül lenni, teremt- sünk hozzá hozzá hasonló ólettársat«1 — mondá az Űr a paradicsomban.

A szentatyák is hangoztatják a házasságnak e célját. Szóljon valamennyi helyett csak sz. Ágoston.1 2 »Úgy látszik — úgymond — hogy a házasság nem' csupán a gyermek- nemzés végett van, hanem természetes egyesülés végett is a két különböző nem részéről, különben szó sem lehetne hitesebbeknél házasságról, pedig jó és régi házasviszonyban, ha már az ifjúság heve férj és nő között kialudt, még mindig fenmaradhat a szeretet rendje.«

Az egyház szintén ezt tanítja. A római káté3 így szól: »Már természettől belé van oltva a különböző nemekbe, hogy egymással egyesüljenek, azon reményben, hogy egy- másnak kölcsönösen segítségére lesznek, hogy egyik a másiknak segélyére támaszkodva, az élet terheit könnyeb- ben elviseljék és az öregség gyámoltalanságát kiállják.«

A hittudósok is így vélekednek. Többek 7közül Bel- larmin4 így ír: A házasságnak egyik célja a házi társulás és a közös munka, amely az életre szükséges. Az ember, szent Tamás szerint, társas együttélésre szorul, mert senki sem elegendő egymagában, hanem egyik a másikra szorul, így rászorul nem egyben a férfi a nőre, és a nő viszont a férfiúra. Azért e frigy a legrégibb, ez a legszükségesebb a közrend fentartása szempontjából, de egyúttal a legben- sőbb viszony, minthogy két személyt egygyé forraszt: erunt duo in carne una.

Kétségtelen pedig, ami azt illeti, — mond Grollowitz lelkipásztori művében, hogy szabad csupán ezen utóbbi cél- ból is házasságot kötni, minthogy a házas együttélés nem lényegesen szükséges a házasság szentségében.

Ebből a harmadik célból azonban ismét bizonyos kötelmek merülnek fel mind a férfiúra, mind az asszonyra

1 Gén. 2, 18.

־ Szent Ágoston i. m. c. 3.

* Cat. Rom. p. 2. 0. 8. qu. 13.

4 De matrim. 1. 1. o. 10.