Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Hám Antal: Az érseki pallium

108 DR. HÁM ANTAL. ságában fentartotta s kimondta, hogy a pallium csak jelen- levő személynek adományozható, mivel így rendelik elődeinek törvényei.1 Ugyanerre az álláspontra helyezkedett VII. Gergely második utóda, II. Orbán (1088—1099), aki a majlandi érseknek úgy küldi ugyan el a palliumot mással, de meg- jegyzi, hogy az »nulli ante nisi praesenti concessum est«.1 2 Ennek a törvénynek az volt a célja, hogy a pápa köz- vetetlenül érintkezhessek az érsekekkel a rájuk bízott rész- leges egyházak ügyeiről, s a szükségnek megfelelőleg üdvös rendszabályokat hozhassanak. Azonban jóllehet a pápával való személyes érintkezés nem egy üdvös rendeletnek volt a forrása, mégis a teljesítés kötelezettsége nem maradt meg a maga erejében. Az érsekek személyi viszonyai, elfoglaltságuk, betegségük, az uralkodók önkénye, az egyes országokban beállott zűrzavarok stb. lehetetlenné tették a törvény megtartását s mindmegannyi okai lettek megváltoztatásának. így lett azután újra elfoga- dottá, hogy az érsek megbízottat is küldhet maga helyett Rómába, sőt mai nap már római lakos is lehet megbízott. A megváltozott törvényre való tekintettel írja elő XIV. Benedek pápa azon hűségi eskü mintáját, melyet az érseknek vagy ennek nevében a megbízottnak le kell tennie, mielőtt a palliumot megkapná.3 A most uralkodó szokás szerint, ha az érsek nincs Rómában, valamely címzetes érsek viszi el neki a palliumot, mely csak annak kezéből vehető át, aki vitelével meg volt bízva.4 5 * Hajdan, mielőtt valaki palliumot kapott volna, ha az átadásnál személyesen volt jelen, le kellett tennie a kath. hit- vallást (professio fidei)3, ha pedig meghízottja vette át a pal­1 Greq. VII. L. I. Ep. 24. ad Brúnón, ep. Veronens. (Migne CXLVI1I. 308.). 2 Platina Vita Urbani II. I. m. 157. 1. 3 Bened. XIV. Const. Rer. Ecel. cit. * Phillips i. m. 5. k. 241. §. 647. 1. 5 C. Quoniam 1. D. 100.

Next

/
Thumbnails
Contents