Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Glattfelder Gyula: Az anglikán papszentelések
AZ ANGLIKÁN PAPSZENTELÉSEK. 609 imádkozván, rájok tevék kezeiket«. (Ap. cs. VI. 6.) Vagy midőn Sault és Barnabást felszentelték, »imádkozván, rájok tevén kezeiket, elbocsáták őket«. (Ap. cs. XII. 3.) Ugyan- így történt a presbyterek szentelése. (Ap. os. XIY. 22.) Világos mindezen helyekből, hogy a consecratio formája imádság. Ugyanez világlik ki a legrégibb szertartási könyvek- bői. A római egyháznak legrégibb sacramentariuma az úgy- nevezett Leonianum, mely a legnevezetesebb liturgikus Írók szerint az V. századból ered, a papszentelésnél a Pontificale Eomanumnak ma is használt »Deus honor omnium digni- tatum« kezdetű praefatióját »Consecratio« felirattal hasz- nálja forma gyanánt. Ugyanez megvan a VI—VII. századból eredő Gelasianumban s a Missale Francorumban némi hozzá- toldással. A VIII—-IX. századból reánk maradt francia, német, angol rituálék mind ezt az imát használják a püs- pökszentelósnél. Ebből kiviláglik a katholikus egyház fel- fogása, hogy ezt tartotta a consecratio formájának. S a legtöbb theologusnak is az a véleménye, hogy a »Deus honor omnium dignitatum« kezdetű praefatio a kézföltétellel a consecratio lényege a forma s a materia. S még azon dogmar- tikusok is, kik a három szentelő püspök által együttesen mondott »Accipe Spiritum Sanctum« szavakat tartják a consecratio formájának, ezt magában véve elégségesnek nem tartják, pl. Gasparri és Katschthaler. Sokáig az a téves hit uralkodott, hogy a szentszék az abessiniai szenteléseket, melyeknél a szentelő egyedül e szavakat mondja: »Accipe Spiritum Sanctum« 1704-ben érvényeseknek jelentette ki. S erre sokszor hivatkoztak az anglikánok, kik szintén csak e szavakat alkalmazzák a consecratiónál. A congregatio S. Officii megkérdeztetvén ez ügyben Manning bibornok által, azt a választ adta, hogy e szavak »Accipe Spiritum Sanctum« nem elégségesek az egyházi rend szentségének kiszolgáltatására, hogy a kopt szentelési forma nemcsak e szavakból áll, s hogy az emlí- tett döntés sohasem történt meg. 1896-ban pedig tüzetes oklevéltári kutatások után kitűnt, hogy a sokszor említett 39 Hittudományi Folyóirat. 1899.
