Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Kudora János: Magyar egyházi szónokok

216

KUDOKA JÁNOS.

szén fesztelenül nyilatkozik meg a szónok kedélyessége, a maga elmés fordulataival s magyaros, zamatos még sem pórias kifejezéseivel. A karácsony-ünnepi második beszéd- ben, mely a pásztorokról szóló evangéliumot adja elő a többi között így szól: »De még se bocsássuk el hirtelen a goromba pásztorokat, hadd tanuljanak ő tőlük valami em- berséget. Vannak sokan közülünk, kik mikor valami ujsá- got hallanak, alig várják, hogy azt ki fecseghessék. Még azt sem tudják, ha úgy vagyon-e vagy nincsen, és immár házankint hordozzák oly bizonynyal beszélik, mintha sze- mekkel látták volna. Talán az oldalokon is kifakadna, ha hamarsággal szájukon ki nem szalaszthatnáják. Nem mivé- lók ezt a pásztorok. Az angyaltól haliák ők, hogy szüle- tett a Messiás, kinek beszédébe semmit nem kételkedének, de mindazáltal mégis csak köztük marada meg ez a hír. mindaddig, míg nem személyek szerint oda menvén, sze- mekkel meglátták azt, amit csak fülökkel hallottak vala azelőtt. Hogy megláták. úgy hirdetek azután szerte szerint mindeneknek. Meg kell embernek fogni nyelvét, hogy ne légyen csácsogó, az amit ugyan bizonynyal tudsz, csak azt beszéljed, azt is úgy peniglen, ha Istennek tisztessé- gére felebarátodnak üdvösségére és előmenetére vagyon: mert az hivalkodó beszédekről erős számot vészén tőlünk az Krisztus ítélet napján. No köszönjük atyámfiai, pásztorok az ti tanítástokat, menjetek el bátor immár dolgotokra«.1

A szentek tiszteletére mondott beszédei alaki szem- pontból olyanok, mint egyéb beszédei, kiindul az evangéli- umból, ebből választja meg a tárgyat s a szentnek életét a beszéd végén befejezésként igen röviden mondja el. De mintha magasabb szárnyalásra képes és törekvő lelke nem bírna állandóan megmaradni a postilla szűk határai között, a szentek tiszteletére mondott beszédeiben kitör a szónok- ból a panegyrikus hang, a beszéd bevezetésében eltekint a napi evangéliumtól s az ünnep nagy jelentősége uralkodik eszméin: »Boszankodhatnám azokra, kik e mai szent ünne11. 115—110, 1.