Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Kudora János: Magyar egyházi szónokok

MAGYAR EGYHÁZI SZÓNOKOK. 193 toknak (kiket az liittül szakadtak Erdélyből és egyéb helyek- ről kikergetének) a törökök között szerzett ő sz. felsége nyugodalmas szállást.« 1 »A kik ez mostani időben a farka- sokkal együtt ordétnak, és amaz olyan-féle népek közöl valók, melyekről Isten imigyen panaszkodik a prófétánál: Csodálatos dolog történék a földön. A próféták hazugságot prófétáinak és a papok kezekkel tapsolnak vala neki és az én népem szerető az olyan dolgot. Az Úrnak hív szolgáit néha szép hízelkedő beszédek- kel akarják reávenni, néha fenyegetéssel, hogy a. béresek- nek természetébe öltözzenek, ne kiáltsanak és ne tusakod- janak a farkasok ellen, hanem elhallgassák és fülök mellől bocsássák, mikor hallják, vagy látják, hogy a hamis próféták bejönnek a Krisztus aklába. Imigyen szoktanak nekünk szóllani: De mit veszekedtek ? hogy nem hattok békét nekik ? miért gyülöltetitek magatokat ? Lám, titeket senki nem bánt, járjatok el az dolgotokba, tartsák dolgokat azok is. Hiszem, jobb volna szerettetnetek magatokat. Ha békénél nem maradtok, ki tudgya mi történik belőle? A kössóg dolga csoda, sokféle gyülevész nép vagyon közte, ha valami esik rajtatok, nehéz csak megtudni is, kitől esett. Talán némelynek közületek szoros fog lenni a város kapuja, ha meg nem szűnik. Vegyétek barátságunkat inkább, ne tart- satok ellent benne, had maradgyon meg köztünk a jámbor keresztyén prédikátor (mert a nem keresztyént nevezik ők keresztyénnek) meglátjátok, hogy barátitok leszünk és kedvetek szerint szolgálunk mi nektek mindenekben«1 2 »A hazugság, mely köz légyen mind a tanítók s mind a tanulók között, ő nálok csak ebből is megtetszik, hogy oly dolgokat fognak mi reánk, melyeket mi soha meg nem gondoltunk. Minthogy a faképeket imádnójok, hogy a Krisztus érdeme nélkül, ami cselekedetinkből várnájok az idvösséget. Az irgalmasságot, hogy mindenekhez kell gya- korolnunk . . . még ha más hiten volnának is, hogy sem mi, 1 Vizkeresztnapi prédikáció I. 271. 1. 2 Husvét utáni 2. vasárnap II. 118—119. Hittudományi Folyóirat. 1899. 13

Next

/
Thumbnails
Contents