Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
A páros viadal és a középkori fölfogás a becsületről
780 H1TTCD0MÁXY1 Mozgalmak, végyesi:k. »A középkori német lovag nevetségesnek tekintette volna a páros viadalt; mondja szerzőnk is. Senki sem jött volna arra a gondolatra, akár a magasabb, akár az alsó nóposztályokban, hogy az, aki valamely becsületbeli ügyben a rendes bírósághoz fordul, ezért társadalmi állásában káro- sodnék. Ebben az időben oly nagy volt a tisztelet a jog és bíróság iránt, hogy arra példa sincsen. A lovag korban 'érültnek nyilvánították volna azt, aki oly gondolatra vete- medett volna.« Mit mondjunk tehát arról az állításról, hogy »gyáva volna az, aki valamely sértést nem mos le vérrel?« Avagy arról, hogy »a germánok személyes önérzete férfias, harcias elégtételt kívánt a sértésért?« Vagy végül arról, hogy »a becsületsértések a középkorban nem tartoztak volna biró- ságok elé?« Akkor az egész középkort gyávának kellene bélye- gezni, beleértve a lovagokat is. Akkor a hamisítványnak kellene nyilvánítani a germán törvénygyűjteményeket, mint a Landrechteket, a Sachsenspiegelt, amelyek becsületsértés esetében bíróság elé idézik a feleket és visszavonás, bocsánat- kérés, pénzbírság stb. által szolgáltattak igazságot az ártat- lanid meghurcolt félnek. Szerzőnk azon dilemma elé állítja a modern párbaj- lovagokat, hogy vagy ők maguk őrültek, sőt orgyilkosok, vagy a középkori lovagokat kell őrülteknek és becsületbeli kérdésekben tudatlanoknak nyilvánítaniok. A vallásos érzület s józan ész érdekében nagyon ajánl- juk Below művének terjesztését, még inkább ajánlatos annak az a végső, összegező tétele, hogy az xigynevezett becsület- beli páros viadal nem a régi német lovagkor intézményének maradványa, hanem egy nyomorúságos társadalom kedv- töltéseinek egyike, minőt sem a közép, sem az új kor nem ismert. Ha Schoppenhauer tévedett is a páros viadal eredetére nézve, megítélésében mégis oly tárgyilagos és igazságos, pedig őt csakugyan nem lehet klerikálizmussal vádolni, hogy szívesen idézzük fejtegetését. 0 ugyanis így szól:
