Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Hám Antal: Jefte

33

Jeftét sem azért dicséri tehát, mintha sohasem vétkezett volna, hanem, mint sz. Ágoston mondja: »Propter bonam fidelemque vitam, in qua eum credendum est esse defun- ctum, tale meruit testimonium.«1

Hivatkoznak sz. Jeromosra is, aki ezeket mondja; »Jephte obtulit filiam virginem: et idcirco in enumeratione Sanctorum ab Apostolo ponitur.«1 2 De itt sz. Jeromos nem magát, Jefte áldozatát érti, ami kitűnik Jerem. c. .7- hoz írt magyarázatából: »Quod si Jephte obtulit filiam suam virginem Deo, non sacrificium placet, sed animus offe- centis.« Tehát Jefte fogadalmában csak a vallásos érzület volt a jó, mely őt a fogadalom megtevésére indította, nem pedig maga az áldozat.

Végre ezt mondják: ha e fogadalomban valami vétkes lett volna, akkor, bizonyára Jefte útbaigazitást és felvilá- gosítást kórt volna valakitől, vagy prófétától, főpaptól vagy mástól, de olyantól, aki bölcs, okos és a törvényekben jár- tas. De nem kért, tehát a fogadalom nem volt vétkes.

A Targum tényleg úgy nyilatkozik, hogy Jefte »non consuluit Pinhhas sacerdotem: et si consuluisset Pinhhas sacerdotem, redemisset eam«. Ámde abból, hogy senkitől tanácsot nem kért, nem az következik, hogy a fogadalom objective helyes volt, hanem csak az, hogy Jefte azt telje- sítendőnek vélte. S éppen ebben hibázott; mert az ő lelki- ismerete nem volt legyőzhetetlenül téves, amikor minden bűn alól fel volna menthető, hanem legyőzhetően téves, mivel tudnia kellett az emberáldozatok tilalmáról szóló szi- gorú törvényt; tehát ő neki meg kellett volna győződnie arról, vájjon szabad-e neki beváltania fogadalmát, s mivel ezt nem tette, a bűn alól fel nem menthető.

Legvalóbbszínűnek látszik azoknak a nézete, akik sze- rint Jefte a vétek alól egyáltalán nem menthető. Mert akár mint értessék is e fogadalom tárgya, bizonyos, hogy az ellenkezik úgy az isteni törvényekkel, mint az ember egész

1 u. o.

2 Idézve Vigouroux: A biblia. III. kötet 267. 1. 2. j.

JEFTE.

Hittudományi Folyóirat. 1898.

3