Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dostál Károly: A héber lyra Krisztus előtt

250

DOSTÁL KÁROLY

Uram, minden ellenségeid; akik pedig téged szeretnek, mint fölkelésben fénylik a nap, úgy tündököljenek.« A lieves, lel- két megrendítő érzelmek hű kifejezője e költemény! Az egésznek hangulata élénken elénk varázsolja e hazáját Ián- golón szerető honleányt. Az érzelmek harmóniája kevés héber lyrai műben tündöklik úgy, mint ebben.

A héber lyrának valóságos gyöngye Sámuel anyjának: Annának hálaéneke, amint az le van írva Sámuel 1-ső köny- vének 2. részében: »Örvend az ón szivem az Úrban és szarvam felmagasztaltatott Istenemben; megnyílik szájam ellenségeimre; mert vigadok szabadításodban. (1. v.) Az Ur öl és elevenít, levisz a poklokra és visszahoz. (6. v.) Az Urat rettegik ellenségei, és rajok dörög az egekben; az Úr megitéli a föld határait, és uralmat ad királyának és föl- kentjének szarvát fölemeli.« (8. v.)

A héber nép kebelében tehát életének már első szaka- ban is voltak találhatók dalosok. Nemcsak a férfiak erős, de a nők gyengéd szive is tartalmazott oly érzelmeket, melyeket benn megőrizni nem tudtak, kiöntötték szivök tartalmát az említett költeményekben. A lyrikus költészet tehát nem volt már kezdetben sem mostoha gyermeke a hébernek. De eljött az idő is, melyben virágzásának elére legnagyobb magaslatát, csúcspontját, amelynél feljebb soha többé nem tudott emelkedni. Eljött az idő, melyben fel- lépett a koronás költő s próféta: Dávid.

3. A héber lyra fénykora,

a) Dávid.

Ha szép a nap, midőn fönséges pompájával reggel s este biborpirral festi be a látóhatárt; ha szép a csermely, mely vadregényes tájakon szikláról sziklára ugrándozva habjaiban ezer és ezer szivárvány tündöklik; ha lelkünk a magasban róvedez, midőn a kis pacsirta andalító énekét halljuk: nem szebb, nem fönségesebb, nem lélekemelőbb-e Dávid költészete! Hisz e költés delelő pont, ragyogó nap a zsidó-költés egén, hisz minden szava kedves hangokban