Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Ochaba A. János: A lelkipásztori okosságról

184

DE. OCHABA A. JANOS.

folytán, 1— melyek káros voltát talán csak sok évi tapasz- talás utján ismerendené fel — a hívők tán pótolhatatlan kárára működjék; mert az örök üdvösség munkájában későn és helytelen volna ám vigasztalnia magát azon ismert közmondással: »errando discimus.«

Hogy pedig a lelkipásztor a művészetek e művészetét helyesen gyakorolhassa, kell, hogy a józanság, nyugodtság és körültekintés legyenek mindenkori kísérői, hogy mindent a maga helyén, alkalmas időben és a személyek állapotához mérten tegyen. ׳

A lelkipásztornak működése terén mindenkor bölcs és komoly elvekkel kell fölfegyverkezve lennie s azokat az egyház szellemében érvényre juttatnia, az észnek és bűz- góságnak karöltve kell nála mfíködniök. Mindezekhez pedig okosság kívántatik.

Az okosság oly föltétlenül és szükségkép megkíván- tató a lelkipásztorban, hogy e tulajdonság nélkül minden buzgósága mellett is többet képes hívőiben rontani mint azok hasznára lenni; azért mondható, hogy a lelkipásztori okosság az egész lelkipásztori munkásság lelke. Oly kellék ez, melyet a lelkipásztorban maga isteni Üdvözítőnk és az apostolok példája és parancsa egyaránt megkívánnak. Hiszen Krisztus urunk egyenesen és világosan megparancsolta tanít- ványainak és bennök utódaiknak, hogy okosak legyenek miként a kígyók és szelídek mint a galambok.1 Szent Pál pedig az okosságot a jó lelkipásztor ismertető jegyének mondja; ezért irt Timót- és Titusnak különböző okossági kellékeket elő.2 Origenes pedig igy szól: »multa opus est pastoris prudentia, sexcentis, ut dicam, oculis circumspi- ciat«. Bölcs Socrates is intvén tanítványait ezeket mondta: szerezzétek meg magatoknak eme három tiszteletes erényt : okosságot a szívben és lélekben, csendességet a nyelv- ben, szemérmességet az arcon s egész életetekre boldogok lesztek.3

■ Máté. 10, 16.

. 3 I. Timót. 3, 2.

* Maxim. Sermo 41.