Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Stuckner János: Az erkölcsi rendszerek, különös tekintettel a probabilismusra

AZ ERKÖLCSI RENDSZEREK.

137

társaihoz, a társadalomhoz fűzi. minden kételyt kizáróan megvilágítani tudná s döntő Ítéletet mondani képes volna, főleg akkor, midőn a sokszoros viszonyból eredő számtalan és komplikált emberi cselekvés minden egyes esetben más és más alakot ölt s a szerint különböző megítélést követel. Úgy vagyunk itt, mint más tudományok terén. Az emberi ész sokat tud s tudott felmutatni a tudás minden meze- jén; de mégis mennyi van, minek ködét s homályát az ő átható fénye sem tudta eloszlatni! Nem csoda aztán, ha az emberi tudás mindig tökéletlen valami marad, darabok- ból összetákolt alkotmány, melyen még sok a kitöretendő s melyen aligha lesz minden rés valaha kitöltve. S ebben, jóllehet fensőbb tekintély vezeti alkotásaiban, az erkölcs- tudomány sem kerülhette ki sorsát, az a tudomány, hol az emberi észt oly könnyen megzavarja s kizökkenti helyes kerékvágásából a szív szenvedélyeinek árja.

És a csomó, melyet megoldani akar, nehéz.

Am jó, a bizonyossággal szemben az ember nem tehet semmit, csak követheti. De mennyi az eset, hogy tehetsé- geink összes erejének latbavetésével, párosítva azt a jó szándék legőszintébb igyekezetével, az igazság biztos meg- ismerése lehetetlen, tehát vájjon jogerős törvény, mint cselekedetemnek szabálya fennáll, a szó legszorosabb értei- mében kétséges! Mi most a tenni való ?

Akár elméleti, akár gyakorlati a kételyem, sem bele- egyezésemnek indító oka, sem lelkiismeretemnek alapja nem lehet.1 Sz. Tamás a vakmerőség bűnével vádolja azt,

1 Az elméleti és gyakorlati kétely fogalmának megálapítására nézve lásd Ballerini-Palmieri, Opus T11. Mór. című müvének 150 s a köv. lapjait, a hol Sanchez és Cajetanus tekintélyére támaszkodva s tagadva, hogy a kétely elméleti vagy gyakorlati a szerint, amint a dolog igazságára vagy megengedhetó'sége're vonatkozik, ekképpen szól: »Duplici modo potest mens circa veritatem practicam occupari, nempe 1. sistendo in ipsius veritatis comtemplatione seu notione et ‘2. ipsam deducendo ad praxim séu ipsam adhibendo ut normam directricem actus. In priori casu versabitur circa eam modo quodam speculativo, in posteriori .... practico: atque ideo distinctio non attingit duplicem speciem veritatis (spec, et pract.), sed merum