Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Hám Antal: Jefte
JEFTE. 7 A hajózás azonban a mythoszban is elvesztette eredeti jelentőségét s a nappali nappal hozatott összeköttetésbe. Az egyptomiak szerint a nappali nap az ég óceánján úszik; a héber Midrás a nap útját a hajó futásával hasonlítja össze; a görög mythologiában a lenyugvó Apollo a hajózás feltalálója; Herakles Heliostól ajándékba kapja azt az arany csészét, melyet Helios bárka gyanánt szokott használni, ha az Okeánoson áthajózott; sőt Kharon a túlvilági hajós sem más. mint a nap-mythosz eschatologikus kiképzése. A római isten Janus, mint etymologiája mutatja, szintén a megnyitók sorába tartozik; az újabban felfedezett babyloni eposnak legfőbb mytliikus alakja: Izdubar és Í r-Bél (Bél világossága, azaz a nap) tisztán solaris alakok s hajóval ábrázoltatnak. G-oldziher szerint Jónás próféta valódi alakjához is járultak mythikus vonások. A legfeltűnőbb minden esetre Jónás próféta »csodálatos tartózkodása a tengeri hal gyomrában«. Ez a vonás is tisztán solaris. »Amint — úgymond —• zivatar alkalmával a zivatar-sárkány vagy kígyó elnyeli a napot, ép]>en úgy. ha lenyugszik, elnyeli egy hatalmas hal, mely a tenger fenekén reá vár. Ha azután a horizonon újra megjelenik, az elnyelő szörny kiteszi a partra.« Ami tehát Khrysőr-ról említtetik, hogy t. i. ő volt az első hajós, az nem jelent mást. mint hogy a nap az óceánba sülyed, tengeri útra száll. Ez tehát Khrysör solaris jellegét kétségen kívül helyezi; »de akkor nem lehet azon sem kételkedni, hogy mellékneve a megnyitó, mely azonos a héber Jiftách névvel, a nap neve, az elsöszülötté. A nap feláldozza leányát. Este az esti pir a nap méhéből születik, és reggel, ha a hajnalpir helyébe (melyet a mythosz az esti pírtól nem különböztet meg) a perzselő nappali nap lép, akkor Jiftách saját lányával küzd s ezt megöli.« Abrahám és Jiftách mythoszaiban tehát ugyanazon nézet két oldalról van kifejezve; amabban a sötét éj győzi le a nappalt, emebben a kelő nap diadalmaskodik az éj árnyai felett.1 1 Goldzilier Der Mythos bei den Hebräern. Leipzig. 1876. Kap. V. 2. S. 113—122.
