Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban

A KERESZTÉNY HÁZASSÁGI JOG AI.APJA A RÓMAI JOGBAN.

73

tetszett, ágyasokat is tarthatott magának. Hogy Róma a liázasságtörést mily nagy bűnnek tartotta, már abból is kitetszik, hogy még az eljegyzés megtörőit is mily szigorú- sággal büntette s mennyivel szigorúbban azokat, akik beto- lakodva a családi szentélybe, megzavarják a boldog házas életet, elvonják az asszonyt rendeltetésétől.

A római jog házasságtörést csupán az asszony részéről látott. A férfi bármennyit is fajtalankodott, házasságtörésnek nem vétetett, mert nem szaporítva így a törvényes gyér- mekek számát, az örökség és a család vagyonában semmi lényeges változás nem állott fenn. A házasságtörés bűn- tetése a legsúlyosabb volt. Erre nézve az akadályok a következők:

1. A házasságtörő nő semmi szín alatt sem kelhet egybe avval a férfiúval, kivel az adulteriumot elkövette.1 Ezek együttélését a római jog semmisnek vette, s az örökö- södésből őket kizárta.

2. A házasságtörő nő semminemű tisztességes férfiúval egybe nem kelhetett, tudniillik együttélése matrimonium injustum volt.1 2

A házasságtörésen kapott asszonyt a férj bordély- házba dobhatta s joga volt agyonütni a csábítót is, ha saját házában kapta.3 Segélyt hívni ilyen esetben az asszony- nak nem volt joga, ámbár más esetben a rabszolgákat fel- használhatta a veszélyben forgó házaspár.4 Ezen hatalom kiterjedett a nő apjára is.5 * A panaszos a házasságtörósben első sorban a férj, mert az ő joga van a legérzékenyebben sértve.3 Ha azonban a férj panaszkodott, akkor a vindex az ő életét is bírálat alá vette, mert a férjnek jó példával kell előljárni.7 A férjnek jogában állott a följelentést meg1 Dig. XXIV. IX. 13.

* Dig. XLVIII. V. 40.

3 Dig. XLVIII.

4 Dig. XIX. X. 3.

6 Dig. XIX. V. 3. §. 1.

« Dig. XLVIII. V. §. 1.

י XLVIII. V. 13. 55.