Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Székely István: A szentirástan tanterve

708 1>R. SZÉKELY ISTVÁN» máshol pedig csak érinteni. Minden tudománynyal foglal- kozó. ember előtt ismeretes, hogy egységes és a legszigo- rúbb rendszerbe öntött tudományszakokban, pl. a filozófia- ban, dogmatikában, jogi tudományokban sem lehet teljesen kikerülni az ismétlést és hysteron-proteront. Ezek dacára a jó tankönyv vezérle mellett el lehet sajátítani a tudományt. Az ismétlés pedig épen arra való. hogy ami először talán homályban maradt, a későbbiektől világosságot nyerjen. És viszont egyedül a biblikus szakok szétválasztása mellett lehetséges azok átnézető és rendszeres tárgyalása. A szakok összeolvasztása mellett kikerülhetetlen a zűrzavar és a hiányosság. Látjuk pl. Zschocke kitűnő tankönyvében is. hogy a szövegtörténetet és apologetikát kénytelen volt majd bevezetés, majd függelék gyanánt különválasztani; a polgári és családi régiségek csaknem teljesen elmaradtak, s a történet fonala minduntalan félbeszakad. Különösen pedig a !Bibliai Régiségtan külön előadását ok vetet lenül szüksé- gesnek tartom. A. Bibliában megszámlálhatatlan sok vonat- kozás van a zsidók és más egykorú népek szokásaira. E szó- kások rendszeres ismerete még akkor is szükséges, ha az egész Bibliát nagyjából megmagyarázzuk; mert az exegezis minden szónál értekezéseket nem tarthat. A régiségtant azonban jó képekkel kell megvilágosítani; e nélkül keveset érne s a kép sok beszédet pótol. A régiségtannak továbbá minden fontos kérdésnél egy-egy melléktekintetet kell vetni az egiptomi, asszír s néha a feniciai-szir és görög régiség- tanra. Erre szükség van; mert ezek egyrészt a zsidó régi- ségtant megvilágítják, másrészt pedig a. szent történelem és a szent könyvek védelmét nagyon megkönnyítik. Csakhogy persze itt nem szabad túlmenni a vázlatos összehasonlítás határain. Már a szövegtörténelmet és szövegkritikát, újszövet- ségi kortörténetet, leíró és apologetikai introductiót nem szükséges szétválasztani. Ez már mind megfér az Introductio critica et apologetica keretében. Általában a szétdarabolással sem szabad túlságig menni. Azon kérdésben, hogy milyen legyen a szeütírástan

Next

/
Thumbnails
Contents