Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Huber Lipót: A zsidók iskolái, tanítói és tudósai Jézus és a talmúd korában
594 HUBER LIPOT. mely háznál találkozik, a kisebb rangúnak a magasabb rangút kell előre engednie,1 stb. stb. Tekintélyükre, hírnevükre igen féltékenyek, érzékenyek, irigyek voltak, és ha az egyik a másik ellen vétett, azt meg- sértette, ki is közösítek egymást2.׳ A sérelmek orvoslásánál egyébiránt a panaszosnak legmagasabb instantiója a színed- rium elnöke volt. Egymást a tudás foka, a szellemesség, éle és a rögtöni és találó feleletre való készség szerint becsülték. Ép ezért előszeretettel próbálták meg egymás tudományát és vizsgál1 U. ott 47 a. 3 Moéd katon 16 b. — A kiközösítésnek, melyre az Újszövet- ség ezen kifejezéseket használja: *kizárni a zsinagógából« (Ján. 9,22־ ; 16,2), »kivetni a zsinagógából* (Ján. 12,42.), »kirekeszteni« (t. i. a társaságból vagy zsinagógából Luk. 6, 22.), kivetni* (Ján. 9, 34.), — a talmúdi korban két faja volt. A kisebb kiközösítést (״ודנ) bármely rabbi vagy elüljáró 24 esetben azonnal kimondhatta (pl. arra, aki a bírói Ítéletnek nem engedelmeskedett, rabbit sértett meg stb.) ; hatása abban állt, hogy a kiközösítettnek harminc napig családján és ház- béliéin kívül senkihez sem volt szabad négy röfnél közelebb menni, nem volt szabad mosakodnia, s ha meg is jelent a zsinagógában, melynek istentiszteletéhez legalább tíz férfi kivántatott, a kilences számot nem egészíthette ki tízre stb. Ha a harmincnapi kiközösítés nem javította meg az illetőt, a büntetést hatvan, kilencven napra terjesztették ki. — Javíthatalanság esetén kimondották rá a nagyobb kiközösítést (םדה, melyet nyilvánosan, de legalább tíz személy jelenlétében és borzasztó átkok kíséretében határozatlan időre mondottak ki, és az ilyen módon kiközösítettnek az emberi társa- dalomból való teljes kizárását vonta maga után. A nagyobb kiközö- sítés alá esett zsidó ugyanis a poklosokhoz hasonlóan, külön volt kénytelen lakni s az élelmi szerek vásárlásán kívül szigorúan tiltva volt másokkal érintkeznie. E büntetéssel az előbb említett javítha- tátin uságon kívül csak a legnagyobb gonoszságot sújtották (pl. isten- káromlást, apostaziát stb). Ha az illető a kiközösítés tartama alatt meghalt, gyászolatlanúl kellett maradnia, koporsójára pedig egy követ raktak, annak jeléül, hogy agyonkövezést érdemelt volna. A kiközösítés szokása megtisztult- alakban átment a kérész- ténységbe . is, melynek első példájával Kor. I. 5,1 — 5. találkozunk, mely szerint sz. Pál a korintusi vérfertözöt sújtotta e büntetéssel, akit׳ azonban, mert megjavult, később (Kor. II. 2, 7. 8.) visszafoga- dott az egyház közösségébe. V. ö. Kor. I. 16, 22.
