Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Székely István: Jézus és Mária ifjúsága

574 DR. SZÉKELY ISTVÁN. korban (XII—XIV. században) a kereszténység Ázsia kő- zepóben, névszerint éppen Tibetben és Tatárországban virág- zott; legyen elég ott csak János pap országára hivatkozni. Számos hindu vallásos könyvre rábizonyult, hogy kérész- tény források után van írva. Egyúttal kitűnt, hogy amint Mohammed Mózest és Krisztust bevette a próféták közé, úgy a buddhista papok is igyekeztek a maguk vallási rend- szerébe beilleszteni a kereszténységet, melynek dogmatiká- jában a szentháromság és megtestesülés, erkölcstanában a lemondás és askesis kiválóan beleillettek az ő vallási fo- galmaik keretébe. Ilyen keresztény alapon készült buddhista munka, amint fentebb mondtuk pl. a Krshna legendája, mely Kr. után a VII. századból s az Esur-veda, mely Kr. u. a XVII. századból való. Maga Buddha élete is alkalmasint keresztény források alapján van átdolgozva. S az Issa monda szemlátomást magán viseli a* Bibiiá- ból és az evangéliumokból való kölcsönzés bélyegét. A zsidók története csak kivonat a Bibliából, egy kissé a jól ismert rationalista szemüvegen nézve. Issa palesztinai nyil- vános életében oly részletek vannak, melyeket a távol Indiában nem ismerhettek még akkor sem, ha Jézus ifjuko- rát csakugyan ott töltötte volna közöttük. Már Pilátus szándékai csak nem lehettek ismeretesek Indiában és Ti- betben. Az ilyen részletek szemlátomást elárulják a forrást: az evangéliumokat. Az, hogy az Issa mondában a zsidók védik Jézust és Pilátus üldözi, egyszerű félreértés, vagy talán irányzatos ferdítés lehet. Issa tanításában valóságos evangéliumi kifejezések vannak. Az Issa felett tartott tör- vényszéki tárgyalás is erősen utánozza az evangéliumokat. Maga Notovitch sok helyen elferdíti az evangéliumi tényeket is az ő állítólagos buddhista forrásainak kedvéért. Azt állítja többi közt, hogy Judás volt a Jézus ellen valló hamis tanú; Judást talán maga a római helytartó akasztatta fel, nehogy elárulja, hogy ő maga bérelte fel Jézus ellen. Van azonkívül az Issa mondának még egy bélyege, mely végkép lerontja annak hitelességét s elárulja a forrást, melyből származott. Ez a feltűnő racionalista és pedig euró­

Next

/
Thumbnails
Contents