Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Vucskics Gyula: Schlauch biboros a szószéken

SCHLAUCH BÍBOK0S A SZÓSZÉKEN.

539

azokat a szeretet sugalja; van itt türelem, van lemondás, de ez a nemes sziveknek önkéntes áldozata; vannak láncok, de azokat a hűség fűzi, mely nem ismeri az »ón«-t, mely- nek csak egy élete van, az tudniillik, amely közös boldog- ságukban birja kútforrását.«

»Isteni kegyelem nélkül szeretet és hűség üres szavak. A szeretetet egy áruló gondolat megsértheti, a hűséget egy őrizetlen pillanat leronthatja. Eljönnek a napok, amelyek- ben hanyatlani fog a szent frigyben minden, ami emberi és csak az marad, ami isteni. Azért köti az anyaszent- egyház a házasságot az éghez, kiemeli a mindennapiságból és a lelki életnek egyensúlyát összefűzi az isteni szere- tettel.«

Az egyházi beszédnek egyik leglényegesebb része az alkalmazás (digressio). Miután t. i. a szónok kifejtette az igazságot, bebizonyitotta azt, megvédte az ellenvetésekkel szemben, hallgatói előtt kedvessé, tetszetőssé tette s akara- tukat annak követésére hajlította, — hátra van még, hogy megmutassa nekik, hogyan tehetnek eleget ezen igazságból folyó kötelességeiknek és hogy őket ezek teljesítésére rá is vegye. Az alkalmazás sokszor, Schlauch bíborosnál úgy- szólván rendesen, a beszéd befejező részét (epilógus, peroratio) képezi.

Ez a leghatásosabb része a beszédnek. Hiszen már Quintilián megmondotta: Quae excellunt, serventur ad perorandum.

Ismételten említettük már, hogy a váradi aranymisés bíboros beszédeinek tárgyát igen gyakran az apologetikai alapvető kérdései köréből veszi. Ezeknél természetesen nem lehet szó a homiletikaszerű alkalmazásról. Minden ered- menynél, mit az ilyen alkalmazás elérhetne, hasonlíthatat- lanul többet ér az, hogy hallgatói hitükben megerősödve távoznak az Isten .házából.

Schlauch bíboros beszédeinél az alkalmazás mindig tér- mészetszerűleg következik a tárgyalt igazságból, megfelel a hallgatóság viszonyainak és összehangzásban van az ünnepi alkalommal. A keresztény híveknek lelkűkre köti, hogy hitük