Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Sztavrovszky Gyula: A szűzi tisztaság apologiája

492 SZTAVROVSZKY GYULA. nemnek szaporítása föltétlenül kötelező, elháríthatatlan kötelességét képezi-e az emberiség minden egyes tagjának? A felelet e kérdésre úgy a Szentírás, mint a józan ész alapján csak tagadó lehet. A Szentírásban sehol sem talá- lnnk oly értelmű parancsolatot, mely szerint az emberi nem szaporítása, vagyis a házasságra való lépés minden egyes emberre nézve föltétlenül kötelező lenne. A Mózes első könyvében (1, 28.) előforduló isteni mondás, melyre az ellentábor hivatkozni szeret: »Növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet«, korántsem tekinthető ilyen parancs- nak, mert először az nem is annyira parancs, mint inkább áldást mondó beszéd, amint az a bibliai szövegből is ki- tűnik, ahol ez áll: »Es megáldá Isten őket és mondá: Növekedjetek és sokasodjatok« . . .; másodszor pedig, ha meg is engedjük, hogy ezen áldástmondó szavakban parancs is foglaltatik, ezt legfeljebb úgy engedhetjük meg, hogy ezen parancs, mint ez a szövegből is világosan kitetszik, általánosságban az egész emberiségnek szól, de minden egyes embert nem kötelez, vagyis: az egész emberiség mint ilyen, Isten rendeléséből köteles szaporodni, amennyiben hivatva van a világ végezetéig fennállani, de ezen szaporí- tásra, nincsen kötelezve az emberiség minden egyes tagja. Ugyanez a következtetés vonható le az Üdvözítőnek a »heréitekre« vonatkozó fentebb idézett szavaiból is. Követ- kezőleg a szüzességben élő egyéneknek Isten nem rój ja s az emberek sem róhatják fel bűnül azt. ha házasságot nem kötvén, az emberi nem szaporításában fizikai tényezőként nem szerepelnek. Ugyanezt mondja a józan ész is. A szüzességi állapot csak akkor volna jogosan a tár- sadalom elleni bűnnek mondható, ha az emberiség szaporo- dása׳ egyúttal az emberiségnek kizárólagos legfőbb javát■, legmagasabb érdekét képezné. De ez távolról sincsen úgy! Ha csak felületesen is vizsgáljuk azt a kérdést, hogy mi képezi az emberiség legfőbb javát, azt találjuk, hogy a szaporodás határozottan nem egyedüli és kizárólagos, nem legfőbb java, nem legmagasabb érdeke az emberiségnek. Hiszen minden elfogulatlan és romlatlan ember belátja,

Next

/
Thumbnails
Contents