Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Rézbányay József: A lelkipásztor személye

396 DR. RÉZBÁNYA.Y JÓZSEF. váltói művének megvalósításában valóságos utóda és meg- váltói küldetésének valódi örököse is, a kinek azonban éppen azért nem elég csupán bizonyos erényekben általá- ban kitűnnie, hanem e tisztség, vagy hivatal viselésére szükséges különös kellékekkel vagy tulajdonokkal is fel kell ruházva lennie. — Aki valamely feladat betöltésére szükséges kellékekkel vagy tulajdonokkal fel van ruházva, arról azt mondjuk, hogy hivatva van. Hányszor látjuk már korán a gyermekben a művészi, költői vagy szónoki s egyéb hivatottságot! Ha az ifjú nagy érdeklődést mutat a zene iránt,, egy hallásra megtanulja, jó hallása és kedve van hozzá, már tudjuk, hogy: ha így fejlődik tovább, zenész válik belőle. — A hivatottság gyakran már korán megnyilatkozik. Ki mire mutat kedvet, ér el benne nagy eredményt és foglalkozik vele önkónytelen gyakran vagy ,leggyakrab- ban, arra vannak meg benne a szükséges kellékek vagy tulajdonok, azaz arra van hivatása. Origenes már serdülő korában az egész szentírást kívülről tudta.1 Elárulta vele liivatottságát. S tényleg bámulatos, mint veti a szentírás legtávolabb eső és legelütőbb helyeit egybe egymással és mint magyarázza ki belőle helyes érteményét. Ugyanezt írja életírója sz. Athanázról, aki a szentírásnak szintén csodálatraméltó ismerője.2 Sz. Ágoston életében olvassuk, hogy midőn Aristoteles kategóriáit először tanulmányozta, már annyira belehatolt, hogy fiatal létére, nemcsak magától felfogta, minden útmutatás nélkül, hanem úgyszólva kívül- ről elsajátította. íme! hivatottsága azon theologiai mély bölcselkedésre, a mely a világ legnagyobb szellemeinek egyikévé avatta.3 VII. Gergely pápa már gyermekkorában elárulta mind- azon lelki tulajdonait, a melyek őt később oly kiváló egy- házi fejedelemmé tették. Sz. Ambrus még pogány korában, 1 Möhler Patrol. 485 —576. L. a szerző Comp. Patrol, et Pa trist. Orig, életrajz. * M igne Patrol. 15. köt. ser. graec. :: Nirschl Philos, der patrist. Zeit. L. sz. Ágost.

Next

/
Thumbnails
Contents