Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Dr. Székely István: A poklosság bibliai és orvostudományi szempontból
390 DK. SZÉKELY ISTVÁN. is feltételezi a lepra ragadósságát;1 a hittérítők is határo- zottan állítják, hogy ragadós. Tényleg Hansen és Neisser felfedezték a leprabacillust, melyet a poklosok gumóiban, idegeiben, mirigyeiben, sőt néha még vérében is megta- láltak, s mely külsőleg a tüdőgümőkór bacillusára hasonlít. Abból azonban, hogy a lepra élősdi (infectiós vagy parasitarius) betegség, Kaposi szerint nem következik épen, hogy ragadós. Némelyek szerint a poklos beteg ruhájának használata által átment a betegség; de nincs bebizonyítva, hogy itt a ruha volt a betegség oka. A leprabacillust meg- próbálták különböző meleg- és hidegvérű állatokba beoltani, de a betegség nem ütött ki rajtuk. (Ez azonban nem döntő érv, mert a rokon syphilis sem ragad állatokra.) Kaposi kilenc esetet említ, mikor emberekbe oltották be a lepra- bacillust, de sikertelenül, és két esetet, mikor a sérült ujjakon valószínűleg infectio történt s a poklosság még sem ütött ki. S a poklos vidékekről egyetlen bebizonyított eset sem ismeretes, amelyben a poklosság csakugyan ragadt volna. Yannak példák, hogy a poklos házastárs betegsége nem ragadt rá az egészségesre. Japánban a szegény emberek sokszor tömegesen laknak egy házban; a rabok a börtönben együtt élnek, a kórházakban poklosok és nem poklosok vegyesen feküsznek, néha nyilt-sebes poklosok ruhátlanul közös ágyban hálnak, és nem fordul elő a lepra átragadása, nem is óvakodik és nem is hiszi ott senki, hogy a poklosság ragadós volna. Hawaii szigeten a poklosok elkülönítése nem kevesbíti a megbetegedések számát. S ha valahol a lepra elterjed vagy megszűnik, annak más okai lehetnek. Persze a betegség hosszú lappangása (incnbatio) folytán is igen nehéz a ragadást bebizonyítani. 1 Maga a ritualis tisztátalanság még nem volt elég ok az elkülönítésre. Rituális tisztátalanság egyéb betegségekkel is járt, és még sem különítették el a benne szenvedőket. ! Pl. vérfolyásosokat.) Ha a bibliai poklosok a társaságban forgolódtak, ez csak tisztességes távolban történt és szabad téren. Egyébiránt tényleg sokszor áthágták az elkülönítés törvényeit, amit annál inkább tehettek, mert a lepra nagyon ragadós semmi esetre sem volt.