Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Palotay László: A modern hitetlenek, megcáfolva kiváló bölcsek által

A MODERN HITETLENEK. MEGCÁFOLVA KIVÁLÓ BÖLCSEK ÁLTAL. 375 mely nélkül nincs béke, nincsen üdvösség, készek lóvén inkább meghalni, mint a hitet elveszíteni. Szeretni kell az egyházat mint édes anyánkat, mely csak javunkat akarja, s ki minket kebléről le akar tépni, az barbár, mert az anyának szemeláttára akarja megölni a magzatot, ellensége magának az egyháznak. Szeretni kell az egyháznak, hit és ■ erkölcs dolgában, csalhatatlan látható fejét, a római pápát. Krisztusnak földi helytartóját, — kinek szeretete, magára a láthatatlan főre, Krisztusra háramlik — kiben, ki által Krisztus vezérel, uralkodik és tanít, kinek hite, egyháza és feje ellen a pokol kapui, a modern hitetlenekkel és hitkö- zönyösökkel szövetkezve sem diadalmaskodik soha. Záradékul még pár szót: miként a Krisztustól hirde- tett és az anyaszentegyháztól tanított és előadott szent igazságokat nem hinni azt jelenti, behunyni a szemet, hogy a világosságot az illető ne lássa; akként hinni és a hitta- nítást nem követni, vagy azt megvetni annyi, mint nyitott szemekkel elesni, akarattal a hitetlenség, hitközönyösség .karjai közé vetni magát. Nagyvárad. Palotay László.

Next

/
Thumbnails
Contents