Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Ochaba A. János: A test feltámadása ellen felhozott nehézségekről

A TEST FELTÁMADÁSA ELLEN FELHOZOTT NEHÉZSÉGEKRŐL. 21 összetételéből áll és pedig: tojásf’eliérnye, víz- és sajtanyag- bél. Ezen aityagok pedig a növényekben és az állatok húsában már készen foglaltatnak, melyeket az ember táp- lálkozásakor magához vészén, mely anyagok ismét más ele- mekből, úgymint: szén, éleny, víz és légenyből összetevék. Az emberi test zsiradéka hasonlóképen szervi összetételen alapszik, mely: szén, éleny- és vízből áll; ezek szintén vagy készen vagyis szerves összetételekben a táplálkozás a lkak mával vétetnek fel az emberi szervezetbe, vagy pedig abban képződnek a tápanyagokban rejlő keményítőből. A keményítő pedig ismét az utóbb nevezett elemek szerves összetétele. — A csont anyaga végre foszforsavas és szénsavas mészből áll, vagyis: szervetlen (anorganikus) összeköttetés. Egyébb anor- ganikus összeköttetésű testi alkatrészek közül említjük még a vizet, mint amely nagy mennyiségben, az emberi test minden folyós és szilárd anyagában nyer fontos alkalmazást, valamint a konyhasót, mely az emberi szervezet némelj־ folyós anyagában, foglaltatik. A vérben pedig, melyben az összes említett elemek összpontosulnak, találtatik még a szénsavon kiviil két egyszerű elem teljesen szabad álla- pótban, tudniillik: az éleny és légeiyy. -— Megjegyzendő még, hogy ama sejtszövetű állomány, melylyel a lélek az anyaméhben egyesül, hogy emberi testet képezzen, főképen: víz, keményítő és bizonyos savakból áll.1 Világos tehát, hogy az emberi test alkotó részei, valamint ezek elemei, lényegileg különböznek egymástól; s így Suarez nézete természettudományi szempontból is teljesen tarthatatlan. Ez oknál fogva, hogy a feltámadás lehetőleg teljes és igazi, szoros értelemben vett feltámadás legyen, kell: hogy az azonosság is lehetőleg teljesen visszaállíttassék; az pedig csak akkor leszen meg, ha az egyes testrészek is a régi volt anyagukból újra visszaállíttatnak, mit a fennebb említett hittudósok egyhangúlag tanítanak és Suareznek is elismer- nie kell, s mit Isten, végtelen igazságosságánál és mindenható hatalmánál fogva, meg is fog tenni. ' Graham — Ottó. Lehrb. A. Chemie.

Next

/
Thumbnails
Contents