Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Irodalmi értesítő
304 utasítást adjon, miképen véli elérhetőnek e kitűzött és helyes célt. Hogy az eszközök helyes megválasztására intse az olvasót, a III részben tárgyalja a nehézségeket, melyekbe ütközik ezen oktatás s e nehézségek között kitünteti, hogy a tanonc, legtöbb esetben kényszerűségből vagy más kény- szerítő okból lesz inassá s igy nem hoz magával az iskolába semmi vallásos érzületet; ha esetleg volna is, ezt tönkre teszi, elemószti a műhely romlottsága. Nagy bajt okoz a tanoncok kora is, az úgynevezett kamasz kor, melyben az ifjú amúgy is hajlandóbb a vásott- ságra. Ebből következik, hogy az inas nem törődik a vallás- oktatással, sőt határozottan annak ellenszegül. A tanulás hajlamát meggyengiti azon körülmény, hogy az inas testileg kimerülve jön az iskolába s esze már nem fogékony; ezen időt már eleve arra szánja, hogy előadás alatt fáradt testét pihenteti. Megakadályozza az eredményt az oktatás idejének rövidsége is, mely sok esetben lehetetlenné teszi, hogy a hittanító előadásában az összefüggés szálait szigorúan szem előtt tarthassa. Végül lehetetlen elvárni az inastól, hogy otthon tanuljon, emlézzen, s igy a tanulás tisztán csak az előadás idejére szorítkozik. E nehézségeket sokszor szaporítja a hittanító avatatlansága is. Hogy ezt kikerüljük, a TV. részben foglalkozik a szerző a hittanító elkerülhetlenül szükséges tulajdonságaival. Feltétlenül szükséges, hogy a hittanító ment legyen minden testi hibától, mert ezek gúnyra, vagy hasonló kihágásokra szolgáltatnak alkalmat. Előadása legyen folyékony; rendelkezzék lelki éberséggel, hogy az ily iskolában gyakran felmerülő kérdésekre rögtön és elfő- gulatlanul felelhessen ; ismerje meg az inast, nemcsak névleg, hanem ismerje egyszersmind nevelésének és állapotának összes körülményeit; legyen inkább gyöngéd, mint túlságosan szigorú, vagy plane brutális, hanem keltsen az inasban bizalmat maga és tárgya iránt. Ismerje meg munkásságának fontosságát és felelőségének nagy horderejét, melylyel a jövőnek mesterembert nevelni tartozik; legyen kitartó, szelid és türelmes; ápolja szeretettel szivüket, használja fel irodalmi értesítő.