Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

A délszlávok hitegységének helyreállítása

266 A DÉLSZLÁVOK HITEGYSÉGÉNEK HELYREÁLLÍTÁSA. »XIII. Leó és Antimos konstantinápolyi pátriárka« címen Bonaventura dr. tárgyalja a nevezett pátriárkának, mint a keletiek fejének anti-enciklikáját, melyet a szent- atyának az egyesülés érdekében közrebocsátott szózatára adott ki, amelyet a sizmatikusok nagy diadallal osztogattak szét az egész Keleten. Bonventura szembeállítja a két iratot és békés s méltó hangon, de annál mélyebbre ható tudomány- nyal cáfolja meg pontról-pontra Antimos fejtegetéseit. P. Arndt S. I., az ismeretes iró s tudós egy úti rajza következik ezután szláv fordításban, amely páros beszéd alakjában közli szerzőnek beszélgetését egy orosz érsekkel a liturgiák eredeti egységéről és más vitás pontokról, melyek a latin s görög egyházak közt az idők folyamában fölmerültek. »Jézus Krisztus egyházának szervezete az első három száz év alatt« a címe Bonaventura dr. egy másik fejte- getésének, melyben kimutatja, hogy az egyház mindjárt kezdettől fogva hierarchikus s monarchikus volt. Minket magyarokat külön is érdekel a következő cikkely, mely áttekintést nyújt (Xilles atya Kalendáriuma nyomán) a keleti egyház mostani állapotáról szent István koronájának országaiban, amelyből kitűnik, hogy Magyar- 'országon és melléktartományaiban majdnem kétszer annyi az egyesült, mint a nem-egyesült görög szertartású keresztény. A füzet végén könyvismertetések vannak többnyire oly művekről, melyek a keleti egyházra s annak viszonyaira vonatkoznak, köztük Xilles atya Symbolae című művéről. Jellemző a folyóirat címlapja: az örök segély anyjá- nak, szűz Máriának képe alatt a pápa és a keleti pátriárka az evangélium fölött kezet nyújt egymásnak. Ez a remény élteti mindazokat, kik a sizmatikusok megtérítésén fára- doznak, hogy ugyanis Mária, kiről az anyaszentegyház zengi: cunctas haereses interemisti in universo mundo, nem fogja megtagadni hatalmas segedelmét eltévedt gyermekei megszabadításához, akik a maguk módja szerint szintén nagy tisztelettel viseltetnek iránta. Ez a gondolat, valamint az engedelmesség a szent- atya iránt az alap, melyre a szarajevói érsek minden rémé-

Next

/
Thumbnails
Contents