Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Erényi Károly: A szónoklás mestersége

114

ERÉNYI KÁROLY

kiolvashatjuk a mi kötelességünket, hogy fel kell ölelnünk hittanunk egész módszerét, 11a tisztünkben jól el akarunk járni. Az Úrnak e parancsát a tridenti zsinat praktikusan részletezi, midőn így határoz: »Quicunque parochiales — diebus saltem dominicis ut festis solemnibus ])lebes sibi commissas . . . pascant salutaribus verbis, docendo, quae scire omnibus necessarium ad salutem; annuntiandoque eis . . . vitia, quae eos declinare et virtutes, quas sectari oportent etc. (Sess. 5. de Reform, c. 2.) E határozatokban elég világosan ki van mondva, hogy prédikációnkban ki kell terjeszkednünk a hittan egész összeségére, s nem szabad, esetleg saját mulattatásunkra, szétforgácsolt részle- tekkel hiveinket fárasztanunk s őket ezzel közönyösekké tenni hit és üdvösség iránt egyaránt.

Ez következik a dolog természetéből, a prédikál ás céljából is. Ezt bizonyítani felesleges. Minden embernek tudnia kell azt, ami őt az üdvösségre vezérli; hogyan fogná azonban tudni, ha az, kire ennek hirdetése bízva van, t. i. saját lelkipásztora, erről neki sohasem beszélt s ő erről soha nem is hallott ?

Pedig minden lelkipásztornak úgy saját, mint a 1׳á bízott nyáj üdvössége érdekében arra kell törekednie, hogy hívei hitünk igazságai felől az iskolai tanítás után is oktat- tassanak.

Ebben azonban sorrendet kell tartania.

De hogyan ?

Csak úgy, hogy teljes beosztással bizonyos módszert állapít meg s szorosan ehhez tartja magát, ennek keretébe beosztja az egyes hitigazságokat úgy, hogy egy bizonyos idő, mondjuk néhány év leforgása alatt végig megy hitünk összes igazságain.

Ezt könnyen megtehetné az olyan egyházi szónok, ki egymaga van plébániája területén. Ez az egyházi év vasár- napjait nagyon könnyen beoszthatja ily organikusan ren- dezett beszédek tartására. Az ünnepeken meg elég alkalma van Isten és a szentek dicséretéről szónokolni. Nehezebben megy e dolog oly helyeken, hol a szónoki tiszt többek közt