Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Bognár István: Az egyetemi papképzés jobbításáról

770 képzésnek kell megelőzni. Ez végzetes tévedés volt, melynek kártékony hatását, úgy hiszem, nem csupán a theologusok érzik. Kétségen felül álló igazság ugyanis, hogy szellemi érettség nélkül a felsőbb, kivált elvont tudományok széllé- mébe behatolni, merő lehetetlenség. A szellemi érettség lényegét pedig nem az előismeretek nagy halmaza, hanem a helyes, rendszeres gondolkodási mód képezi, melynek meg- szerzésére leghathatósb eszköz a dialectica és a bölcseleti iskolázottság. Ügy vagyok meggyőződve, hogy az a sajná- latos zavar a fogalmakban, az az ingadozás a következte- tűsekben, az az ide-oda hánytatás minden tan szelétől az ellentétes rendszerek között, szóval az az értelmi fejletlen- ség. melyet az ifjúság nem csekély töredéke a középiskolá- hói magával hoz az egyetemre, főkép onnan származik, mert ott ma már kellő gondot nem fordítanak a logika szabályainak tanítására, azok alkalmazásaira s különösen az okoskodás szabatosabb alakjaira. Pedig tagadhattam hogy rend és szabatosság a fogalmakban, alaposság a gondolatok- ban, erő és elevenség az okoskodásban leginkább azok iratait jellegzik. kik a logika hatalmas fegyverét idejekorán megtanulták forgatni s abban magukat folyton gyakorolják. Az ilyenek általában könnyebben fölismerik a tévesztő szólamok, a sima szavak s az emelkedett irály csillogó mezébe öltöztetett tévelyt, és nagyobb nehézség nélkül le tudják az álokoskodást valódi értékére szállítani. De ezen okokon kívül a hittudományok sikeres elsa- játításához a kér. iskolákban kifejlett bölcselet ismerete továbbá még azért is szükséges, mert ez kezdettől fogva folyton természetes szövetségese és elválaszthatlak baj társa volt a theologiának. úgy a tévelyek elleni harcában, mint a kinyilatkoztatott igazságok földerítése és az észhez köze- lebb vitelében. Ennek segélyével hozták a régiek meghatá- rozott, összefüggő tudományos rendszerbe a. hittant, és vetet- ték meg a szoros értelemben vett hittudomány azon alapját, melyen nem csak lehet, de kell is azt tovább fejleszteni, 11a azt akarjuk, hogy a theologia előbbi fényét, dicsőségét és tekintélyét visszanyerje. Ez a meggyőződés ma már szé-

Next

/
Thumbnails
Contents