Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Zubriczky Aladár: Fejlődik-e a keresztény ethika?
481 ily fejlődésben kellett várnia a kath. theologia föllendülés sét. Szerinte is »a kereszténységet a tudomány haladásával kell összhangzásba hozni és a dogmatikai megkövült for- mákat elhagyni.« 0 is tudományos működésének alapjául a pozitiv kétséget veszi, hogy így kutatásának eredményéhez minden idegen befolyásolás nélkül függetlenül juthasson el {Princip der Yoraussetzunglosigskeit). Ez a módszer és a belőle folyó fejlődési menet meg- fosztja a hittudományokat az egységtől, a belső és tártál- milag változatlan igazságtól, lerontja, természetfölötti jelle-• güket —- egyszóval az ily törekvés zátonyra juttatása a: tbeologiának. III. Ha a hittudomány ok módszerét és ennek révén fej- lödésüknek törvényeit és határait meg akarjuk állapítani, előre is tudhatjuk, hogy a többi tudománytól lényegesen eltérő eredményre jutnnk. A theologia mint tudomány (meg- különböztetve azt a hittől mint erénytől) két elemből ala- kul: természetesből és természetfölöttiből. Ez a két elem Isten tekintélye és az ész belátása. »A hit mint isteni erény közvetetleniil Isten tekintélyére támaszkodik, a hit- tudomány pedig az észnek belátására is, mondja G-utberlet. Később pedig hozzáteszi: »A theologia csak a bölcselet által kapja meg a tudomány jellegét és azért a theologiá- ban a hit barátságos nászt ül az észszel.1 Ha tehát a hittudományok fejlődését vizsgáljuk, a helyes alap, amelyen kiindulnunk kell, nem lehet más mint a hittudományoknak ezen kettős jellege. Szemügyre kell vennünk első sorban a természetfölötti elem fejlődésé- nek korlátáit, amelyeken túl terjeszkednie lehetetlen, azután a természetes elem fejlődésének egyes mozzanatait. A természetfölötti elem fejlődésének egyik korlátja az a tény, hogy Istennek tetszett Krisztusban lezárni örök időkre azt a kinyilatkoztatást, amelyet nem egyes válasz- tottainak, de az egész emberiségnek e földi életre hit tár1 Gutberiet. Lehrbuch der Apologetik. II. 314. és 316. old. Münster 1888. ״Hittudományi Folyóirat* 1896. 31
