Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Szentes Anzelm: Hitünk tulajdonairól

hozzám nem jöhet, hacsak Atyámtól nem adatik neki.« Másutt ismét ezt mondja: 1 »Senkisem jő az Atyához, 11a- nem csak én általam.«

Szent Pál így ír a rómaiakhoz: 8 »Bölcselkedjetek józanul és amint Isten kinek-kinek osztotta a hit mértékét.« A korinthusiakhoz pedig ezt írja:3 »Nem mintha elegen- dők volnánk valamit gondolni magunktól, mintegy önma- gunktól, hanem a mi elégséges voltunk Istentől van.« Ugyanott ismét következőleg ír: 4 »Mert Isten, aki mon- dotta, hogy a sötétségből világosság derüljön, ő támasztott világosságot szíveinkben, hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, ־mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik.«

Az efezusiakhoz így ír szent Pál: 6 »Mert kegyelem- bői szabadultatok meg a hit által; és ez nem tőletek van, mert Isten ajándéka.« A filippiekhez pedig így: 6 »Mert Isten az, ki bennetek mind a szándékot, mind a véghez- vitelt munkálja jóakaratából.« Szent János pedig ezt írja levelében: 7 »És tudjuk, hogy Isten Pia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és egye- süljünk az ő igaz Piával.«

Mindezen helyek bizonyítják, hogy hitünket, a mennyi- ben az isteni s így természetfölötti, Isten közvetetten befolyása mellett hozza létre értelmünk az akarat parancsa folytán.

Ugyanezt tanítják az egyházatyák, kik között a ke- gyelemnek legerősebb védője szent Ágoston volt. 0 hatá- rozottan ugyanazt tanítja, a mit szent Pál, hogy t. i. a hitet, mint kegyelmi tényt. Istennek köszönhetjük. így szól ugyanis: 8 »Nemo sibi sufficit vel ad incipiendam, vel ad',perficiendam fidem, sed sufficientia nostra ex Deo est.«

] Ján. 14, 6.

2 Róm. 12, 3.

■׳ II. Kor. 3, 5.

4 II. Kor, 4. 6.

' Efez. 2, 8.

6 Filip. 2, 13.

י I. Ján. 5, 20.

9 De praed. SS. n. 5.

— U —