Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Sztroiny Antal: A szeplőtelen fogantatás és a Szentírás

435

Üdvözlégy! Ave!

Oly titkos ereje, oly magasztos kelleme van e szónak, melyet minden jó keresztény szive sejt; ámde igazi értei- mét megmondani kevés ember tudja. Oly édes e szót ki- mondani: Údvözlégy Mária! de ezt az üdvözlégyet mással helyettesíteni tisztelő szivünk szerelme is bajosan tudná.

Tudnék én egy szót helyébe tenni. És hiszem, hogy ezt a szót súgja mindnyájunk szive, de ki merné kimondani ?

Tekintsünk egy Mária-képre, tekintsünk rá élő hittel. Vájjon milyen gondolatok foglalják el ilyenkor lelkünket ? E hang tör elő szivünk legbensejéből: »Üdvözlégy Mária!« Igen ez, mert így tanultuk, így szoktuk azt meg; de ha sohasem hallottuk volna e szót, mi törne keblünkhől elő ? Más szóval, azt akarom kérdezni, hogy melyik az a titkos gondolat, vagyis inkább: melyik az a gondolattá sem érlelt titkon-forró érzemény, mely e szót ajkainkra adja ?

Szivem ezt súgja: Oh Mária! te utánad epedett az emberiség négy ezredéven át. Te megjövél. Világra hoztad drága Megváltónkat. Azóta rajongó szeretettel veszünk kö- rül . . . most tehát — alig merem a szót kimondani — Élj Mária! Igen mi megéljenezzük Máriát. Félve mondtam ki e szót, mert már nagyon köznapias. Sokat veszített már e szó nimbusából, mert sokszor meg nem érdemli, akit meg- éljeneznek. De tekintsünk el emez álnagyságok tettetett és erőszakolt éljenzéseitől. Menjünk oda, hol százezrek ajkai- ról, mintha egy szívből, egy lélekből hangzanék, önkénte- lenül tör elő:

Midőn fölzengi myriad ajak,

S a millió szív egy dalon hévül,

S egy lángviharban összecsapzanak.'

Hallgassuk meg azt az éljent, nem fönséges-e?

Ilyen éljen az az üdvözlégy. Ennél is magasztosabb, mert Gábriel ajkain kél. Ki lehet az a teremtmény, kit Gábriel megéljenez ? És Gábriel valóban megéljenezte Má- 1

1 Arany János, Rendületlenül.

28*■