Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Sztroiny Antal: A szeplőtelen fogantatás és a Szentírás

429

A mostani héber szöveg: ךפוש;אוה שאר התאו ונפושת בקע. De köztudomású dolog, hogy az eredeti héber szöveg pon- tozatlan volt. Abban tehát nem állott אוה hanem אוה. Ez az alak azonban nem fejez ki határozottan hímnemet, hanem gyakran nőnemű főnévre vonatkozik. Az egész Pentateu- chusban a nőnemű איה névmás mindössze tizenegyszer for- dúl elő; máshol mindenütt a אוה helyettesíti. A mazoréták mindenütt meghatározták e névmás nemét; ahol a zsidó hagyomány alapján hímneműnek kellett azt venni אוה־^&, ahol pedig nőneműnek szokták olvasni אוה-nek pontozták. De ki biztosíthat róla, hogy nem tévedtek?

Minthogy tehát a אוה névmás neme határozatlan, a fordítók hol hímneműnek, hol nőneműnek vették; hol aérog-szal, ipse-vei, ipsum-mal, hol meg aűr/;-val, ipsa-val fordították. E miatt heves viták keletkeztek; és mind a két félen nagy tudósok számos bizonyítékkal küzdöttek.

A mai tudomány a hímnemű אוה névmást tartja hite- lesnek s főleg a következő érvekre támaszkodik:

1. A zsidó hagyomány alapján a mazoréták a איה név- mást ezen a helyen hímneműnek tekintették és így pontoz- ták: אוה. így olvasható ■— három kivételével — valamennyi zsidó kódekszben. A mai zsidóktól használt szöveg is így tünteti föl; ennek lényeges épségéről pedig tanúskodik a keresztény szövegkritika.

2. A hímnemű alak mellett tanúskodik az ősrégi sza- maritán szöveg s a legtöbb régi fordítás. A LXX. legtöbb régi kézirata, Onkelosz káld parafrázisa; továbbá a szír, kopt, örmény, szerecsen fordítás. Hivatkoznak még Aquilas, Symachus, Theodotion fordítására, sőt a régi latin fordí- tásra is Sabatier kiadásában; bár ez utóbbiak kritikai te- kintélye nagyon gyenge lábon áll.

3. A אוה közvetetlenül a »הערז ivadéka« főnevet követi, tehát bajosan vonatkozhatik a távolabbi »השאה az asszony« szóra.

4. A אוה וכפשת »leselkedel« ige ragja is hímnemű.

5. A görög egyházatyák mindnyájan és a legrégibb latin egyházatyák is a negyedik század közepéig avrog-t,