Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Sztroiny Antal: A szeplőtelen fogantatás és a Szentírás

alább a Krisztus kegyelméből megigazult lelkeket akarja látni.1

Hogy az asszony ivadéka nem lehet általában minden ember, világos már abból is, hogy az asszony maga nem Éva, hanem Mária; ivadéka tehát csak Jézus lehet. Ez oly természetes, hogy külön bizonyítani fölösleges. De eltekintve az eddig való bizonyítástól, lehetetlennek találjuk, hogy Isten Éva bűnös ivadékait állította volna szembe a sátánnal; egyszerűen azért, mert a történelem azt bizonyítja, hogy Éva utódai általában inkább Istennek voltak ellenségei. Nem is illett Isten méltóságához, hogy ily ellenséggel fe- nyítse az ördögöt. Ily fenyegetés hallatára hangos kacajjal felelt volna a tagadás ősi szelleme. Kirívó gúnynyal hivat- kozott volna Éva elsőszülött fiára, a testvérgyilkos Kainra; fitymálva vágta volna vissza, hogy Éva minden ivadékát bűnben foganja, bűnben szüli.

De már azért sem lehet az asszony ivadéka alatt Éva minden ivadékát, vagy minden megigazult embert érteni, mert Isten határozottan egy ivadékról beszél, nem használ többes számot. És ha meg is engedjük, hogy az asszony ivadéka alatt közvetve, másodsorban és inkább csak miszti- kus értelemben minden megigazult ember érthető, akkor is első sorban és a szó szoros értelmében Krisztus Urunkat kell benne fölismernünk; mert közvetetlenül az Istenfia törte meg az ördög hatalmát; ő szabadította ki az emberiséget az ördög bilincseiből. Azt sehogysem lehet állítani, hogy nem Krisztus Urunk és édes anyja, hanem a megigazultak képviselik a sátánnal szemben az ellenséges hatalmat; hi- szén megigazultak egyáltalán nem is léteznének, ha az édes Jézus szenvedésével és halálával meg nem váltott volna bennünket. És ha keserűséget okoz a gonosz szellemnek, hogy vannak igazak, akik híven szolgálják az Urat: bi- zonyára az volt reá a legnagyobb csapás, hogy drága Ud- vözítőnk kegyelmet szerzett nekünk a megigazulásra. És ha Isten fenyegette a sátánt, biztosan azzal fenyegette őt,- 421 1 Perrone. 1458, 59.