Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

376

ben az okszerűt állították. És tény, hogy a gyarló, törékeny s a kereszténységnek misztikus szellemébe be nem hatolt emberi elme készebb volt Jézust életében és halálában mint látnokot, semmint Istent fogni fel; találóan jegyzi meg Bougaud: »Arius Jézus Krisztusban csak az ember- séget látta, melyben kétségkívül az Ige lakozott, de az Ige nem volt egytermészetű az Atyával, hanem kisebb, követ- kezéskép nem volt Isten. Eszerint Jézus egy kiváltságos erkölcsi szépségben, hatalomban, szentségben, Istennel való egyesülésében a többinél fönsőbb ember, de végre is csak ember volt.« 1

Sándor meggyőződvén, hogy a mind hevesebben nyíl- vánuló zavart békés úton nem képes többé orvosolni, éré- lyesen lépett föl s egybegyűjtvón Egyptom, Libya, Penta- polisz hithű püspökeit, számra mintegy százat, zsinatot ült Alexandriában 321-ben, hol Arius botlását az eretnek s nevesebb hívei jelenlétében tüzetesen meghányták-vetették. Kérdőre vonatván, hallatlan merész s átkos nyilatkozatokra fakadtak, ott, a keleti egyház színe-virága tisztes gyüleke- zete előtt, váltig s makacsul erősítgetve, hogy igenis az Isten Fia semmiből teremtetett, az Atyával nem egylényegű, változandó. A megbotránkozott zsinat-atyák méltó, szent haragra gyúlva: átokkal sújták Ariust s híveit, kizárva mindnyájokat az egyház kebeléből. Sándor aztán, hogy a tévely terjedésének gyökerében útját vágja, tai'talmas sorok- ban közié a zsinat végzését a többi püspökökkel. Arius a reá s híveire mért hatalmas csapás után hirtelen eltűnt Alexandriábái, Palesztinába, majd Ozséb, Nikodémia püs- pökének hathatós védőszárnyai alá menekülve, itt írta »Thaleia« (lakoma) c. részben kötetlen, részben kötött nyel- vezetű művét. Ez alkotás töredékeit szt. Anatház művei őrzik;1 2 az a könnyed, játszi előadási modor, az a tiszta, világos eszmemenet, melylyel elméletét boncolgatja s bizo- nyítani törekszik, arról győznek meg, hogy Arius e műve

1 Bougaud. A kereszténység és korunk.

2 Orat. I. ctr. Ar. c. 5. 6. 10; de syn. Arimin. etc. n. 15.