Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

371

székkel egységben vagyon. Pál makacsságát csak a császár e határozott kijelentése1 törte meg.

A vázolt irány előharcosai amellett, hogy nyiltan ellene szegültek a Szentírás világos kitételeinek, a kérész- ténységnek tulajdonképen lényegét adták fel, midőn Krisztus istenségét tagadták. Belátták ezt a második irány hívei, s elvont egy istenségi eszméjöket megvédendők: új elmélethez folyamodtak. Elvetve ugyanis a személyi különbséget, gör- esősen ragaszkodtak Jézus istenségéhez, ámde aki nem más, mint az egyedül létező, egyisteni személy, a Szentírás Atyá- nak nevezi, mint a teremtett mindenség kútfejét; majd Fiúnak is egyszersmind, mint ki az idő teljében megtes- tesült, érettünk szenvedett és meghalt (Patripassiani). Ámbár ez elmélet hívei elismerték Krisztus istenségét: az utóbbi tényezőnek az egyistenség eszméjével való ilyetén kiegyez- tetósi kisérlete mégis . sértő az egyháznak orthodox tanát, melynek kapcsán nem pusztán Isten Üdvözítőnk, hanem az egyisteni lényeg három külön személyének egyike. E máso- dik irány behatóbb, bővebb ismertetése meghaladja tété- lünk keretét; j ónak látom mégis legalább névleg említeni ez elmélet előharcosait; ezek: Praxeasz, Noé túsz, Szabel- liusz, végűi Berillusz.

II. FEJEZET.

Az Arianismus.

Arius.

Ama derűt, mely Nagy Konstantin megtérése folytán ragyogott fel, eleddig önvérében fürösztött egyházunk egén: csakhamar ború váltotta fel. A tagadás szelleme erősebben, mint valaha, ütötte föl átkos fejét, lángba borítva csaknem egy századra Krisztus jegyesét. A személyi különbségnek az isteni lényeg egységével való kiegyeztetési kísérlete,

1 » . . . interpellatus imp. Aur. rectissime hoc negotium dijudi- cavit, iis domum tradi praecipiens, quibus Italici Christ■, religionis antistites et Rom. eppus scriberent.«

24*