Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

361

A szt. atyák közül szt, Epifánius és szt. Irén foglal- koznak bővebben tanaival. Különösen az utóbbi erős voná- sokban ecseteli rendszerét, melynek minden íze szertelenül pogány bölcseleti szellemet lehel; az a pár halványan közbe- szúrt keresztény eszme merő burokul szolgál. Különben elméletével csak annyiban foglalkozunk, amennyiben Krisz- tus személyiségével összefüggésben van. Önmagát a rejtett Isten nagy s legfőbb erejeként tartá, következéskép ő fölötte áll a szellemvilág összes lényeinek, nemcsak, de nagyobb a világalkotónál is. Azon rendszerének fejéül »'£vv01a«-t, az örök Isten első gondolatát tiszteli, ki anyja az angyalok összes karainak, a szellem világ minden parányainak; kinek irigyelt boldogságát, hatalmát angyalainak legfőbbike ra- bolta el, letaszítva őt fönségének székéről a nyomorult földre, emberi, majd állati testekben való vándorlásra kár- hoztatva. E pontban gyökerezik a rossz diadala a jó felett, e pont körül fordul meg a megváltás szükségessége. Isten Evvoia megszabadítására Simont, az ő nagy erejét, küldó. És e vakmerő eretnek elég bátor volt tanítani azt, hogy ő az, kiben a legfőbb Isten a szamaritánusoknak mint Atya, a pogányoknak mint Szentlélek s végül a zsidóknak mint Fiú nyilatkoztatta ki magát.1 Ez őrjöngő állításnak lélek- tani okát kutatva, kétségkívül Jézus személyének fönségé- ben, végtelen szentségében találjuk fel azt, mely magát Simont is elragadta. E forrásból buzgott fel a vágy: vajha őt tartanák Jézusnak, miért is rajongó önteltségében ama botor állításra vetemedett, hogy ő, Simon, volt az, aki Júdeábán szenvedett és meghalt; ámde úgy megjelenése Eiúkép, mint szenvedése s halála korántsem volt tényleges, hanem merőben látszólagos. Tehát Simon, mint Cerinth tagadta Jézus istenségét azon különbséggel, hogy míg ez utóbbi való emberi testet tulajdonít Jézusnak, melyet az istenségnek csupán átvonuló sugara világított meg, addig

1 » . . . docuit semet ipsum esse, qui inter Judaeas quidem quasi Filius apparuerit, in Samaria autem quasi Pater descenderit, in reliquis vero gentibus quasi Spir. S. adventaverit.« S. Irenaei contra haereses lib. I. cap. XXIII.